Hírek - Megnyugodtak a tengerentúli részvénypiacok

Jelentős emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést a főbb tengerentúli tőzsdeindexek.

A befektetők a szíriai geopolitikai konfliktus enyhüléséből, illetve a vártnál egyelőre jóval kedvezőbb kifutásából is erőt meríthettek, emellett egyre inkább az első negyedéves vállalati gyorsjelentésekre figyelnek, amelyek az eredmények erőteljes növekedését mutatják.

A Dow Jones IA mutató közel 1 százalékkal, mintegy 200 ponttal 24 579 pontig emelkedett; az S&P 500 index hasonló mértékben 2678 pontig erősödött a nyersanyag- és távközlési szektor vezetésével; míg a Nasdaq ettől valamivel elmaradva, 0,7 százalékkal 7156 pontig kúszott fel.

A széleskörű emelkedés számos szektort érintett. Az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó, rekord bevételt elérő Bank of America árfolyama majd fél százalékkal erősödött. A Merck a Keytruda nevű rákgyógyszerének kísérleti alkalmazásáról közölt kedvező eredményeket, ami után árfolyama több mint 2,5 százalékkal emelkedett.

Megnyugodtak a tengerentúli részvénypiacok


A zárás utáni kereskedésben 7 százalékot rallizó, nyereségét 178 millióról 290 millió dollárra növelő Netflix 3,7 milliárd dolláros árbevételével, valamint 64 centes EPS-sel szintén megverte az elemzői várakozásokat. Az előző héten a BlackRock, a J.P. Morgan Chase és a Citigroup is a várakozásokat meghaladó eredményeket ismertetett.

Megnyugodtak a tengerentúli részvénypiacok