Hírek - Jó hír érkezett a kerti kutakkal kapcsolatban

Sem illetéket, sem díjat nem kellene fizetniük a kútfúrásra készülőknek a jövőben a parlament előtt lévő friss törvénymódosító javaslat alapján - szúrta ki az mfor.



A portál beszámolója szerint a belügyi tárgyú törvényeket érintő csomaghoz készítette el javaslatait a parlament törvényalkotási bizottsága, ebben szerepel a kutak engedélyeztetéséhez kapcsolódó eljárási díjak, illetékek megszüntetésére tett indítvány. Ami lényegében a kormány szándékait tükrözi, vagyis jó eséllyel el is fogadja ebben a formájában az előterjesztést a parlament - hívták fel a figyelmet.

Az mfor kiemelte, hogy a bizottság szerint a díjak, illetékek eltörlése várhatóan ösztönzően hat arra, hogy a jövőben az érintett vízhasználók csak engedély birtokában létesítsenek kutakat. Ezáltal a hazai vízkivételről reálisabb adatok állnak majd a vízügyi hatóság rendelkezésére. A rendelkezések a törvény kihirdetését követő napon hatályba lépnek, vagyis még idén sor kerül erre.

Mindez viszont nem jelenti azt, hogy az engedély nélkül létesített kutak bejelentésének elmulasztása miatt ne szabhatnának ki vízgazdálkodási bírságot a jövőben. Ha a mostani formájában fogadják el a törvényjavaslatot, akkor ezt csak 2020 végéig lehetne megúszni, a bejelentési kötelezettség teljesítése esetén. Erre érdemes odafigyelni, mert a bírság összege akár 300 ezer forint is lehet a természetes személyek esetében - emlékeztetett a portál.

Címlapkép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt