0

Veszik az amerikai részvényeket a befektetők, pluszban zárt Amerika

Kitartott a jó hangulat a tőzsdéken, a vezető három amerikai részvényindex mindegyike 1% körüli erősödést mutatott a tegnapi záróértékéhez képest. Pluszban zárt Amerika 2019.05.16 22:02 Veszítettek lendületükből, de így is pluszban zárták a csütörtöki kereskedési napot az amerikai indexek. A Nasdaq 1% körüli erősödéssel fejezte be a napot, míg a Dow és az S&P 500 0,84 és 0,89%-kal került feljebb. Veszik az amerikai részvényeket a befektetők 2019.05.16 21:05 A kedvező vállalati gyorsjelentések és a bankpapírok is segítik erősödni az amerikai ...

Read More
0

Trump: a fiatal és a képzett bevándorlók jöhetnek

A bevándorlás teljesen új rendszerének bevezetését ígérte csütörtökön Donald Trump, az amerikai elnök előnyben részesítené a fiatal, képzett, angolul beszélő és állásajánlattal rendelkező bevándorlókat. Az elnök a határok biztonságának megerősítését ígérte, valamint hangsúlyozta, hogy az új bevándorlási rendszer az amerikai dolgozók érdekeit tekinti elsődlegesnek. „Javaslatunk Amerika-barát, bevándorló-barát, dolgozóbarát” – jelentette ki Trump a Fehér Ház Rózsakertjében. Elmondása szerint munkatársaival olyan bevándorlási tervet dolgozott ki, amely „a munkahelyek teremtését, a munkabéreket és az amerikai dolgozók biztonságát” tekinti elsődlegesnek.

Read More
0

Saját részvényeket vett a Masterplast

A Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) kapcsán vett saját részvényeket a Materplast – derül ki a BÉT közleményéből. Az MRP kapcsán a Masterplast 7000 darab törzsrészvényt vett 714 forintos átlagáron, ezzel a társaság saját részvényeinek száma a 2019. május 20-i elszámolási napra 88 978 darabra változik, amely a kibocsátott részvénymennyiség 0,61%-a – derül ki a közleményből.

Read More
0

100 milliárdos beruházást tervez a Bonafarm

Csaknem 100 milliárd forintnyi hatékonyságjavító és kapacitásbővítő beruházást tervez a Bonafarm Zrt. 10 éven belül – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a Bonafarm 10 éves és a csoporthoz tartozó Pick 150 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen. Csányi Attila a Pick új szalámigyára mellett az épülő állattartó telepektől és vágóhidaktól további piacszerzést vár, és abban bízik, hogy a vállalatcsoport hosszabb távon visszaszerzi a magyar élelmiszeripar hagyományos felvevőpiacait a határon túl is. A 2009-ben létrejött, budapesti székhelyű Bonafarm Zrt. a ...

Read More
0

Közzétették, mekkora vagyona van Donald Trumpnak

Ma tették közzé Donald Trump tavalyi évre vonatkozó vagyoni és bevételi adatait, amelyekből kiderül, hogy kissé megcsappantak a bevételei és új hitelt is a nyakába vett az amerikai elnök – írja a CNBC. A ma közzétett pénzügyi jelentés szerint Donald Trump vagyona kissé megcsappant, főként az a része, amely a floridai luxusüdülőjéből jött eddig be. A Mar-A-Lagoból származó jövedelme Trumpnak tavaly 22,69 millió dollárt tett ki, ami 3 millió dollárral kevesebb, mint 2017-ben. Mindeközben a Bedminsterben lévő golfközpontjából származó bevétele ...

Read More
0

Kiderült, mibe fektetnek milliárdokat a profi befektetők – Kijöttek a friss adatok

Újra beleszerettek a nagy technológiai cégek papírjaiba a jókora vagyont kezelő amerikai hedge fundok, legalábbis ezt mutatják a frissen közzétett, első negyedévre vonatkozó adatok – írja a CNBC. Nemrég még menekültek a FAANG-részvényekből a nagy amerikai hedge fundok, de a negyedéves portfóliójelentések szerint a profi befektetők ismét elkezdték venni a Facebook, az Apple, az Amazon, a Netflix és az Alphabet (Google) papírjait. A Tiger Global Management 64,5%-kal 8,8 millió A kategóriás részvényre növelte részesedését a Facebookban az első negyedévben, míg ...

Read More
0

Budapesti autósok, figyelem! Lezárják a Teréz körút egy részét vasárnap

Lezárják Budapesten a Teréz körutat a Podmaniczky utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között vasárnap, sem kerékpárral, sem járművel, sem gyalogosan nem lehet majd használni a Nagykörút ezen szakaszát – közölte csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A lezárást építkezési munkákhoz kapcsolódó intézkedések miatt rendelték el. A Váci útról és a Szent István körút felől érkező gépjárművek a Lehel téren és a Ferdinánd hídon keresztül tudják elkerülni a lezárt útszakaszt, a Bajcsy-Zsilinszky úton érkezőknek pedig célszerű a Podmaniczky utcán keresztül a ...

Read More
0

6% alá lassulhat jövőre a kínai gazdaság növekedése londoni elemzők szerint

Londoni pénzügyi elemzők szerint jövőre 6 százalék alá lassulhat a kínai gazdaság növekedési üteme az Egyesült Államokkal kialakult, eszkalálódó vámháború visszahúzó hatásai miatt. Az amerikai kormány múlt péntektől 10 százalékról 25 százalékra emelte 200 milliárd dollár értékű kínai termék vámját, és kilátásba helyezte azt is, hogy „hamarosan” további 325 milliárd dollárnyi, jelenleg tehermentes kínai importra 25 százalékos vámot vet ki. Kína hétfőn bejelentette, hogy június 1-jétől 5-10 százalékról 5-25 százalékra emeli 60 milliárd dollárnyi amerikai import vámsávját. Az egyik legtekintélyesebb ...

Read More