0

Egy fekete lyuk terpeszkedik Dél-Korea fölött

A fény, illetve annak hiánya sokszor árulkodó lehet. Míg az űrben a látszólag semmit kerülgető csillagok egy fekete lyukra utalnak, addig a Földön a városok csillogását megtörő sötétség általában egy szegény diktatúrára. Az űrből készített műholdfelvételeknek hála ugyanakkor az ilyen helyek titkai is feltárulnak. Így Észak-Koreáról is tudjuk, hogy nemrég súlyos recesszión ment keresztül. Sőt, még azt is, hogy ezt valószínűleg nem a szankciók, hanem a nyersanyagárak és a természet okozta. Ha valaki ránéz a Koreai-félszigetre az űrből, akkor megdöbbentő ...

Read More
0

Jurassic Parkok lepik el Magyarországot, de már jönnek a jövő raktárai

Elképesztő ütemben fejlődik a raktározás és csomagolás területe, mindez már Magyarországon is tetten érhető. A Portfolio Smart Logistics konferenciájának délutáni szekciójában gyártó és logisztikai cégek osztották meg tapasztalataikat azzal kapcsolatban, hogyan tud ma egy automata és robotizált raktár és csomagolórendszer profitábilisan működni, és mi kell ahhoz, a pénzen felül, hogy ilyen fejlesztéseket végre lehessen hajtani. Ami biztosan kiderült: hatékonyságban még van hova fejlődni. Homolya Péter, a Golden-Pack Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója a csomagolóipari újdonságokról és fejlődési irányokról beszélt. Előadásában kiemelte a ...

Read More
0

Morgan Stanley: ha minden rosszul megy, csak 10 dollárt ér a Tesla

A globális kereskedelmi háború a Teslára nézve is komoly kockázatokat jelent, a Morgan Stanley elemzése szerint az elektromos-autógyártónál főleg a kínai eladások kerülhetnek veszélybe, ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, a Tesla részvényei jóval kevesebbet érhetnek a Morgan Stanley elemzői szerint. A Morgan Stanley általában több forgatókönyvet társít a részvényelemzései mellé, egy optimistát, egy alapforgatókönyvet és egy pesszimista forgatókönyvet is, a bankház az alapforgatókönyvén és az ajánlásán nem változtatott, azonban meglepő módon a Tesla-részvények pesszimista forgatókönyvéhez tartozó célárat 97 dollárról ...

Read More
0

Mégsem a Boeing hibája az etióp gép katasztrófája?

Madarakkal való ütközés okozhatta az etióp légitársaság Boeing 737 Max gépének katasztrófáját márciusban – írja a Wall Street Journal meg nem nevezett hivatalos amerikai repülésügyi forrásokra hivatkozva. Márciusban, amikor az etióp légitársaság gépe lezuhant, szinte azonnal a földre parancsolták a világ összes Boeing 737 Max típusú gépét, mivel öt hónappal korábban egy kísértetiesen hasonló baleset történt. A két tragédiában összesen 346 ember vesztette életét. Az első sejtés az volt, hogy a szenzoroktól érkező hibás adatok hozhatták működésbe az átesést megakadályozni ...

Read More
0

Ellőttük a puskaport: Magyarország fegyverek nélkül indul a háborúba

Pozitív kibocsátási rés + nem csökkenő költségvetési hiány + expanzív monetáris politika + gyorsan romló fizetési mérleg. Íme, a csaknem tökéletes kombinációja annak, hogyan lődd el az összes puskaport kedvező konjunkturális időszakban, hogy aztán ne legyen esélyed élénkíteni, amikor beköszönt a lassulás/recesszió. Bemutatjuk, mennyi puskaporunk maradt egy válság esetén, amihez segítségül hívjuk a Morgan Stanley remek ábráit. Pozitív kibocsátási rés A magyar gazdaság hasított az elmúlt években, és az idei első negyedévben évtizedek óta nem látott GDP-bővülést könyvelhettünk el. A ...

Read More
0

Újra jön olaj Magyarországra

Az Ukrtransznafta ukrán vállalat kedden újraindította a tranzitszállítást a Barátság kőolajvezetéken, miután a Mol magyar olajipari vállalat közölte, hogy ismét készen áll a kőolaj fogadására a fényeslitkei szivattyúállomáson. Az ukrán vállalat a Facebookon közzétett bejegyzése szerint kedd délelőtt kezdte újra az orosz kőolaj fogadását a fehéroroszországi Mazirnál, és megkezdte a tranzitszállítást az európai felhasználók felé. Ezt az tette lehetővé, hogy a fényeslitkei szivattyúállomás A magyar energiaellátás jövőjével, illetve a kormányzati tervekkel kapcsolatban első kézből tájékozódhatnak a Portfolio Clean Energy & ...

Read More
0

Most már fizikailag sem lesz határ Szlovákia felé

Az M15 autóút M1-Rajka országhatár közötti szakaszának bővítése keretében megkezdődött a rajkai határátkelőhely bontása. A közlekedők a beruházás eredményeként akadálymentesen, 130 km/h óra sebességgel tudják majd megközelíteni Szlovákiát – írja a NIF a közösségi oldalán. A rajkai határátkelő lebontásával lassítás nélkül autózhatunk át a szomszédos Szlovákiába, ami az M15 autóút és az M1 országhatár közötti szakasz bővítésének egyik lépése. Az átkelő szerkezetét már elkezdték szétszedni, ahogy az a képeken is látszódik. További információért kattints ide!

Read More
0

Heteken belül jöhet az Apple Pay az Ersténél

Heteken belül már akármelyik, arra alkalmas okos eszközzel egy érintéssel fizethetnek az ügyfelek bármilyen lakossági Erste bankkártyával – közölte lapunkkal az Erste Bank kommunikációs osztálya. Ez értelmezésünk szerint azt jelenti, hogy androidos és iPhone telefonokkal is fizethetnek majd az ügyfeleik. Természetesen az Apple Pay-ről is szó lesz jövő héten, a Portfolio Financial IT and Disruptive Technologies 2019 konferenciáján. Részletek itt! ÁTTEKINTÉS | RÉSZLETES PROGRAM | ÁRAK JELENTKEZÉS Mint arról beszámoltunk, az OTP megegyezett az Apple-lel, így elérhetővé vált az Apple ...

Read More