0

Elhagyja dél-pesti központját az 1800 embert foglalkoztató olajmulti

A BP a budapesti irodáját a HB Reavis által épített Agora Budapestbe költözteti, amely a globális energiavállalat üzleti szolgáltatóközpontjában foglalkoztatott, több mint 1800 fővárosi munkavállalóját érinti. 22 ezer négyzetméterrel ez az év eddigi legnagyobb tranzakciója. A BP a Dél-Pesten található Haller Gardens-ből költözik ki. A BP új, 22 ezer négyzetméteres irodájának az Agora Budapest beruházás Agora Hub épülete ad otthont 2020 nyarától. A megállapodás méretét tekintve az eddigi legnagyobb új bérleti tranzakció a magyar ingatlanpiacon 2019-ben. A világ egyik legnagyobb ...

Read More
0

Újra figyelmeztette Brüsszel a magyar kormányt (2.)

Jelentősen eltért a magyar költségvetési pálya 2018-ban az előírttól, ezért újra figyelmeztette a ma kiadott országspecifikus ajánlások között a magyar kormányt az Európai Bizottság. Emellett 2019-re és 2020-ra is előírt költségvetési kiigazító lépéseket, illetve egyéb ajánlásokat. Mivel az ország nem tagja az eurózónának, így ha idén október közepéig nem felel meg a mostani ajánlásnak, akkor sem kell szankcióra számítania a kormánynak a túlzottan laza költségvetési politika miatt. Közben a tegnap bemutatott 2020-as költségvetési törvénytervezet váratlanul csökkentette a megcélzott büdzséhiányt, ami ...

Read More
0

Kivárásra játszanak a lakásvásárlók – Megtorpant a kereslet

A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2019 májusában, országosan 12 869 ingatlan adásvétel bonyolódott. Ez enyhe visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. Májusban a szokásosnál kevesebb ingatlanpiaci tranzakciót becsült a Duna House. A havi érték szinte azonos a februárban tapasztalttal, amely így az ingatlanpiac tavaszi szezonalitásában némi visszaesést jelent. Az adatok és piaci folyamatok azt mutatják, hogy a lakosság feltehetően kivár a júliustól bevezetésre kerülő családtámogatási intézkedések miatt. A Duna House ennek köszönhetően a szokásosnál ...

Read More
0

Megvannak a 2020-as költségvetés igazi nyertesei

Ezermilliárdok a családoknak, belengetett további állami béremelés, plusz 1,5 havi juttatás az állami egészségügyi intézményeknek, több pénz a nyugdíjasoknak – csak néhány példa, hogy mely területeken várható plusz kiadás a 2020-as költségvetésben. Részletesen elemezzük a jövő évi büdzsé bevételi és kiadási tételeit. A családok támogatása jövőre 224 milliárd forinttal lehet magasabb, mint idén, a vállalkozások pedig összességében 500 milliárd forinttal járhatnak jobban 2020-ban – derült ki Varga Mihály szavaiból a költségvetés bemutatásakor. A Portfolio a szokásoknak megfelelően mélyebbre ásott, hogy ...

Read More
0

Újdonságot vezet be az elektromos autók töltésénél az NKM

RFID azonosítóval is elindíthatják az e-autók töltését az NKM Mobilitás Kft. ügyfelei. Az NKM e-mobilitás üzletága bevezette az RFID-val, vagyis fizikai ügyfélkulccsal történő töltés indítását, amely használatával a társaság szerint a korábbinál egyszerűbben indítható a töltés; az ügyfelek egyszeri regisztrációt követően egypontos azonosítással használhatják a töltőket országszerte. A fizikai kulcsra az igényt az NKM TöltőPont applikáción keresztül, a bankkártya és számlázási adatok megadása után lehet benyújtani. A Mobiliti több mint 150 töltőállomásán megszűnt a kábel csatlakoztatása utáni automatikus töltés-indítás. Ez ...

Read More
0

A Fed-elnök szavai támogatják a tőzsdéket

A Fed elnökének szavai támogatják a tőzsdéket, Jerome Powell a kamatcsökkentés lehetőségére utaló nyilatkozatát kedvezően fogadták a befektetők, az irányadó európai részvényindexek felfelé kapaszkodnak ma, míg a magyar tőzsde lejjebb került ma délelőtt. Alulteljesíti a régiós társait a hazai részvényindex 2019.06.05 12:44 Emelkednek szerdán a régiós részvényindexek, a lengyel WIG 0,2 százalékos erősödése mellett a bécsi börze és a prágai tőzsde egyaránt 0,2 százalékkal került ma feljebb. A magyar tőzsde alulteljesítő régiós társaival összehasonlítva, a BUX 2,8 milliárd forintos forgalom ...

Read More
0

MNB: már több mint 100 cég regisztrált az új kötvényprogramba

Egyre több forrásgyűjtési lehetőség áll a magyar vállalkozások előtt, a tőzsde és az MNB is több olyan programmal jött már elő, ami ezt a célt szolgálja. A Portfolio és a HVCA közös befektetési konferenciáján kiderült az is, hogy az MNB kötvényprogramjára már több mint 100 cég jelentkezett eddig. Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese felvezető előadásában kitért arra, hogy egyre több olyan vállalkozás van ma Magyarországon, amelyeknek a következő szinthez és annak megugrásához jelentős tőkére van szüksége, ebben igyekszik segíteni ...

Read More
0

Manfred Webert választották az Európai Néppárt frakcióvezetőjének

A várakozásoknak megfelelően újra a német Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát, Manfred Webert választották meg az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjének szerdán Brüsszelben. Az egyetlen jelöltként induló bajor politikus, aki 2014 óta vezeti a néppárti képviselőcsoportot az Európai Parlamentben, 156 voksot kapott az EPP alakuló frakcióülésén, további négy szavazat érvénytelen volt. Manfred Weber volt az Európai Néppárt listavezetője a májusi európai parlamenti választásokon. A voksolást a néppárt nyerte meg, így a 46 éves politikus egyúttal az Európai Bizottság elnöki tisztségének várományosa.

Read More