A politikusok és a szakértőik nem értik igazán, hogy az emberek mennyire élnek jól, mert az átlagokat tükröző gazdasági indikátorok túl sok kívánnivalót hagynak maguk után – erre jutott világhírű közgazdászok egy csoportja, akik most változtatni szeretnének a helyzeten. A céljuk az, hogy olyan újfajta adatsorokat és eszközöket állítsanak elő, amelyek tényleg lehetővé teszik az emberi jólét vizsgálatát.

Nő a gazdaság? Akkor minden rendben

Mind a közgazdászok, mind a politikusok hajlamosak arra, hogy csak az összképet nézik, amikor a társadalomról vagy a gazdaságról gondolkoznak. Ha az érdekli őket, hogy jól vagy rosszul megy-e a sorunk, akkor például olyan mutatókhoz fordulnak, mint amilyen a GDP, vagyis a bruttó hazai termék. Hogy ez a leghíresebb gazdasági mutató, a GDP mennyire jó vagy rossz a jólétünk mérésére, az egy külön bonyolult kérdés. Az viszont tagadhatatlan, hogy a hozzá hasonló indikátorok mindig csak a nagy átlagot mutatják. Főként azt az átlagos változást, amit a társadalom kevésbé szerencsésebbik fele egyáltalán nem úgy érez.

Elképzelhető például, hogy nagyot nő az átlagbér Magyarországon, de ezt az átlagot csak egy-egy szektor elképesztő ugrása húzza olyan magasra. Az emberek közül pedig rengetegen érzik majd úgy, hogy hát nekik nem is emelkedett igazán a nettó bérük, vagyis a nagy jólétnövekedés, amiről az elemzők és a politikusok beszélnek, számukra láthatatlan. Ilyenkor fordulhat elő, hogy az átlagember elkezdi megkérdőjelezni azt, amit a szakértők vagy az ország vezetői mondanak. Hiába teljesen helyénvaló az a statisztika, és éppen nem hazudik senki, a társadalom jelentős része mást érezhet.

Új mutatókra van szükség

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, szerzőtársaival, Martine Durand-al és Jean-Paul Fitoussi-val ezért azon a véleményen van, hogy újabb indikátorok után kellene néznünk. Az OECD berekin belül felállítottak egy úgynevezett HLEG csoportot (High-Level Expert Group on the Measurement of Economic Performance and Social Progress), amelyben Stiglitz, Fitioussi és Amartya Sen – egy szintén Nobel-díjas közgazdász-nagyágyú – 2009-ben publikált jelentésére támaszkodva, újra nekifutnak az említett problémának. Arra akarnak választ találni, hogy a jól megszokott makrogazdasági indikátorok helyett mivel lehetne jobban felmérni az emberek által érzékelt helyzetet. Mi az, ami tényleg fontos a számukra, és mi határozza meg az élethelyzetüket.

Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a gazdaságpolitika teljesen félreérti a főbb makroszámok elemzése alapján azt, hogy az emberek miként érzik magukat a társadalomban. Emiatt pedig lehet, hogy rossz döntések születnek, mert nincs, aki értené, hogy mélyebbre kell ásni a problémák gyökeréig.

Nem kell azért kidobni a GDP-t

Természetesen nem állítják azt a kutatók, hogy a GDP-t el kellene dobni. Sőt, szerintük az egy nagyon is fontos indikátor arra, hogy miként alakul a termékek és szolgáltatások előállítása. A konklúziójuk pusztán az, hogy emellett granulált, vagyis „nagyobb felbontású” adatokra is szükségünk van a tisztán látáshoz. Nem elég az átlagokkal foglalkozni.

Megjegyzik továbbá, hogy már most is van egy sor olyan adat, amelyeket egyelőre nem használunk fel kellőképpen, utalva itt a különféle kérdőíves felmérésekre, amik jóval kevesebb figyelmet kapnak, mint például a nemzeti számlák. A HLEG csoport a vizsgálódása során olyan nehezen megfogható tényezőkkel is számolni próbál, mint a társadalmi bizalom vagy az emberek biztonságérzete. Ezek tipikusan nehezen mérhető dolgok, de nagyban befolyásolhatják az emberek szubjektív jóllétét. Végső soron pedig az volna a cél, hogy az emberi jóllétet befolyásoló összes tényezőt feltárjuk és megértsük.

Ha egy ország makrogazdasági szempontból jól áll, az még nem jelenti azt, hogy minden rendben van. Közismert példa erre a válságok utáni fellendülés, amelyet követően sokszor túl korán gondolják úgy a közgazdászok, hogy egy ország kiheverte a nehéz időket. A problémák gyakran mélyebben gyökereznek, mint elsőre tűnik, ezért sok esetben más nézőpontból is meg kellene őket vizsgálni.