HU Language HU
Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit
augusztus 9, 2019 0

105 milliárd forint, ennyi profitot termelt az OTP egyetlen negyedév alatt, ami természetesen új rekord. Ahhoz, hogy a bevétel és a profit új csúcsra menjen, kellettek a már megvett bankok, így a bolgár Expressbank és az albán SocGen számai is, de organikusan is szépen nő az OTP, hízik a hitel- és betétállomány. A rekorderedmény elérését segítette a forint gyengülése, a Mol-OTP saját részvény csereügylet pozitív hatása, és az, hogy részben a magyarországi céltartalék-visszaírás miatt a kockázati költségek továbbra is nagyon alacsony szinten állnak, de a 105 milliárd forintos profit úgy jött ki, hogy egy romániai goodwill leírás és a szerb devizahitel-konverzió miatti veszteség is terhelte az eredményt. Mindent egybevetve nagyon erős volt a második negyedév az OTP-nél, ráadásul az elemzői várakozásokat is alaposan túlteljesítette a bank, ennek fényében pozitív árfolyamreakció lenne indokolt.

Jóval a várakozások felett

Minden fontosabb soron jobb lett a várakozásokhoz képest az OTP idei második negyedéves eredménye, a bevételek 4, a működési eredmény 9, az adózott eredmény pedig 10 százalékkal lett magasabb, mint az elemzői várakozások átlaga. Profitsoron a felülteljesítésben benne van, hogy a kockázati költségek jóval a várt alatt alakultak.

A bankcsoport bevételei 18 százalékkal 259 milliárd forintra nőttek, és mivel a működési költségek ennél kisebb mértékben, csupán 11 százalékkal emelkedtek, a működési eredmény már 26 százalékkal nőtt, a korrekciós tételek nélkül számolt adózott eredmény 23 százalékkal 112 milliárd forintra ugrott, de mivel az egy évvel korábbinál jóval több volt a korrekciós tétel, az adózott eredmény már „csak” 18 százalékkal emelkedett, összesen 105,4 milliárd forintot tett ki.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

Jönnek az új bankok

Az OTP számos pénzintézetet vásárolt meg az elmúlt időszakban, ezek eredménye egymás után jelenik meg a bankcsoport számaiban. A második negyedévben már a bolgár Expressbank (ennek a számai már az első negyedévben is benne voltak a kimutatásokban) és az albán SocGen számai is hozzáadódtak a csoport eredményéhez, így az éves és negyedéves dinamikákat ennek fényében kell értékelni. A montenegrói és moldáviai akvizíciók pénzügyi zárására 2019. július 16-án, illetve 25-én került sor, ezek hatása még nem szerepel a második negyedéves kimutatásokban.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

Megugrott a bevétel és a profit

A csoport bevételei év/év alapon 18 százalékkal nőttek, ezen belül a nettó kamatbevételek 17 (akvizíciós hatás nélkül 7%), a díj- és jutalékbevételek 18 százalékkal ugrottak meg. A magyar operációban a bevételek közel 10, az ukránban több mint 40 százalékkal emelkedtek, a román és a montenegrói banknál közel ötödével, nőttek a bevételek, a bolgár operációban pedig az akvizíció hatásával másfélszeresére ugrott a bevétel. A második negyedévben a magyar alaptevékenység már csak a bevételek 41 százalékát szállította, a bolgár bank 15, az orosz közel 14 százalékot adott a bevételekhez, az új albán bank negyedéves bevétele 2,7 milliárd forint volt.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

A bevételek alakulásánál érdemes figyelembe venni, hogy a bankcsoportnál a hitelállományok is alaposan meghíztak az elmúlt negyedévekben, csoportszintem közel negyedével magasabb most a teljesítő hitelállomány, mint egy éve, a legnagyobb növekedés az akvizíció miatt Bulgáriában volt, de szépen hízott a orosz, az ukrán és a szerb hitelállomány is, a termékkategóriák között negyedéves bázison legnagyobb mértékben a nagyvállalati hitelállomány nőtt (akvizíciók nélkül is +7%), a mikro- és kisvállalati hitelek 5, a fogyasztási hitelek 4, a jelzáloghitelek 2 százalékkal bővültek, a magyarországi operációban a lakáshitelek állománya 3 százalékkal nőtt.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

Csoportszinten a nettó kamatmarzs tovább romlott, a negyedév végén már csak 4,2 százalékon állt, igaz, az akvizíciós hatástól szűrten 4,33 százalék lett volna, ami 8 bázisponttal magasabb, mint egy évvel korábban.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

A nettó kamatmarzs a románt kivéve minden operációban csökkent, legnagyobb mértékben az orosz és az ukrán banknál, elsősorban azért, mert mindkét országban csökkent a jegybanki alapkamat.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

A bevételekkel szemben a működési költségek nem mentek új csúcsra, negyedéves bázison csak 3 százalékos volt a növekedés, ezen belül a személyi jellegű költségek 5, az amortizáció 7 százalékkal nőtt, a dologi költségek változatlanok maradtak, azonban az üzleti aktivitást támogató marketing költségek közel 30 százalékkal ugrottak meg, és jelentősen nőttek az ingatlan bérleti költségek is. A kiadás/bevételi hányados tovább javult, a negyedévben már csak 52,1 százalék volt, az eszközarányos költségmutató 10 bázisponttal 3,32 százalékra csökkent.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

A hitelportfólió minősége tovább javult, a késedelmes hitelek aránya csak a román operációban emelkedett, minden más operációban vagy stagnált vagy javult a portfólió minősége. A fedezettség csoportszinten már közel 122 százalék.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

A kockázati költségek az elemzők által várt 7,8 helyett csupán 4,4 milliárd forintot tettek ki, több operációban, így a magyar, a horvát és a montenegrói banknál is pozitív összeg jelent meg a kockázati költség soron, a magyar operációban ez 11,2 milliárd forint. Éves és negyedéves bázison is tovább emelkedtek az orosz banknál a kockázati költségek, a közel 12 milliár forintos költség elsősorban a teljesítő portfólió növekedésének és a portfólió-minőség változásának tudható be, de egy extra tétel is hozzájárult a növekedéshez, ugyanis többlet kockázati költség merült fel harmadik felek részére eladott hiteleken, az eladott állomány egy része a Touch Bankhoz kapcsolódó teljesítő hitel volt, melyek nettó érték alatti áron kerültek eladásra.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

A bevételek masszív növekedésének, a működési költségek kordában tartásának és az alacsony kockázati költségeknek köszönhetően a bankcsoport profitja új csúcsra (2008 második negyedévben volt csak ennél magasabb, de abban benne volt az OTP Garancia eladása), 18 százalékkal 105 milliárd forintra ugrott.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

A rekordprofithoz most is a magyar alaptevékenység (58 milliárd forint) járult hozzá a legnagyobb mértékben, amel a második negyedévesnél magasabb profitot csak egyszer ért el, de erős volt a bolgár bank is (17 milliárd forint), amely szintén rekordközeli adózott eredményt ért el, és érdemes még kiemelni az ukrán OTP-t, amely már második negyedéve szállít közel 8 milliárd forint profitot (itt részben a forinttal szemben erősödő hrivnya okozta a forintban kimutatott profit növekedését).

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

Az OTP eredményének alakulásához érdemes néhány egyedi hatást is figyelembe venni:

  • A forint átlagárfolyama negyedéves bázison szinte mindegyik csoporttagi devizához képest gyengült, például a bolgár és horvát devizához képest 1,6, a hrivnyához képest közel 6, a rubelhez viszonyítva 5 százalékot, vagyis a forint gyengülése pozitívan hatott a forintban kifejezett bevételek és profit alakulására.
  • Az egyedi bevételek között megjelenő Mol-OTP saját részvény csereügylet 7 milliárd forintot magyaráz a negyedéves eredménydinamikából, ebből a Moltól júniusban kapott osztalék 5,7 milliárd forintot tett ki.
  • A második negyedévben 6,9 milliárd forint korrekciós tétel terhelte a számviteli eredményt, ebben a legnagyobb tétel egy adózás után 4,4 milliárd forintnyi goodwill leírás és befektetés értékvesztés, mely nagyrészt a román leánybankkal kapcsolatban merült fel, továbbá a szerbiai leánybanknál a CHF jelzáloghitelek EUR-ra történő opcionális konverziója kapcsán felmerült veszteség 1,9 milliárd forint volt.

A rekordprofittal a bank saját tőke arányos megtérülése is csúcsközelbe ugrott, a negyedévben 21,9 százalék volt a ROE.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

Magas árazás, jogosan

A régiós bankpapírok között az OTP részvényei most már évek óta a magasabban árazottak közé tartoznak, igaz, a saját tőke arányos megtérülés is kifejezetten magas a magyar banknál.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

P/E alapon még mindig relatíve alacsony az OTP árazása, ez részben azzal indokolható, hogy ezelmzői várakozások alapján a következő években nem nő érdemben a bankcsoport profitja.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

Az elemzők összességében inkább optimisták az OTP részvényeire, a legfrissebb ajánlások alapján 8 elemző vételre, 4 tartásra, 2 pedig eladásra ajánlja a papírokat, az elemzői célárak mediánja 14 100 forint, ami közel 15 százalékkal magasabb, mint a jelenlegi árfolyam.

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit