Még messze van a hivatalba lépése, sőt, az Európai Bizottság egészét is meg kell szavaznia az Európai Parlamentnek, mielőtt hivatalba léphet, de már patikamérlegen méregetik a Bizottság jövendő elnökének nyilatkozatait. Még abból is próbálnak következtetéseket levonni, ami nem is tudható: hogy ki szavazott rá és ki ellene. Pedig pályaképe ennél sokkal több információt adhat arra, hogy mi is várható tőle.

Az új bizottsági elnök nem az ismeretlenségből lépett ki, az Unió egyik legfontosabb tagállamának három minisztériumát is vezette, és így tagja volt az Európai Unió Tanácsának három „konfigurációban” is: szociális és családügyi, foglalkoztatásügyi és végül védelmi területen. Rendszeres résztvevője volt a davosi fórumnak is. Egy ideig Merkel kancellár utódjelöltje volt, de védelmi miniszterként nem sikerült igazán eredményt elérnie a német hadsereg, a Bundeswehr „gatyába rázásában”, sőt, további botrányok részese volt. A hadsereg élén elszenvedett kudarcoknak tudható be, hogy most már más az utódjelölt (aki most éppen szintén megkapta a védelmi tárcát), de valószínűleg az is, hogy amikor kiderült, hogy egy katona „kettős életet” folytatott, egyrészt szíriai menekültnek adta ki magát, másik életében meg éppen merényleteket tervezett, igencsak nem diplomatikusan kiakadt és a teljes hadsereg szemléletét kárhoztatta.

A másik botrány, melynek hullámverése még nem is ült el, parlamenti vizsgálat is folyik, a Bundeswehr által kötött százötvenmillió euró körüli tanácsadói szerződések körül tört ki. Az csak egy része a botránynak, hogy a tanácsadók újabb külsőket vontak be, és a minisztériumban adattörlés történt, igaz, utána minden adatot visszaállítottak és megszigorították a hozzáférést. Vitatják azt is, hogy a tanácsadók alkalmazásának szükségességét és gazdaságosságát nem vizsgálták a szerződéskötések előtt, és az 56 szerződésből 44-et közvetlenül ítéltek oda a Spiegel vizsgálatai szerint. Magyarországon nem ismeretlen az sem, hogy egyes tanácsadók ugyan vállalkozóként számláztak, de nem voltak önállóak, rejtett alkalmazotti jogviszonyról volt szó, ami Németországban adócsalásnak számít. Amikor ez kiderült, „természetesen” azonnal orvosolták a problémákat.

A teljes védelmi költségvetéshez képest csekély ez az összeg, igaz, a tanácsadói szerződések volumene jelentősen nőtt, 83-ról 134 millió euróra, de ugyanezen időszakban háromról tizennégy milliárd euróra nőttek az anyagjellegű kiadások a minisztérium területén. A miniszterasszony közvetlen érintettsége sem merült fel, csupán (nem csekély) politikai felelőssége. Amiatt meg, hogy a tanácsadók az üzemi tanács tagjainak adtak kedvezményeket, maga a minisztérium tett feljelentést. Súlyosabb, hogy a vétkesek Von der Leyen bizalmi emberei, akik előtte tanácsadó cégeknek voltak vezető alkalmazottai, tehát az összeférhetetlenséget gyanítani lehetett volna. Katrin Suder államtitkár, korábbi McKinsey-vezető egy esetben engedélyezett közvetlenül egy szerződést, máskor közvetlen munkatársai voltak az engedélyezők.

Általános vélemény ennek ellenére von der Leyenről, hogy éppen megpróbálta elejét venni a hadseregben híresztelések szerint szokásossá vált korrupciónak és a macho-vircsaftnak.

Családügyi miniszterként progresszív volt, és fontos szerepet tulajdonítanak neki a CDU „szociáldemokratizálódásában”, balra tolódásában, ami – a német szociáldemokratáknak a nagykoalíció által bevezetett megszorításokban játszott szerepe mellett – az SPD meggyengüléséhez vezetett.

Ha már felmerül a kérdés, hogy mennyire önálló és erős politikus, kétszer ment „Fejjel a falnak“: egyszer Merkel ellenében (emlékszünk, Merkel emberének tekintik) sikerült a szocialisták és zöldek szavazataival fenyegetve keresztülvinnie a női kvótát.

A „VDL-módszerrel” azonban Merkel már 2007 februárjában (ekkor volt Von der Leyen családügyi miniszter) megismerkedhetett. Ekkor a kancellár az újságban olvashatta, hogy minisztere 2013-ra a kisgyerekek számára rendelkezésre álló gyermekintézményi helyeket félmillióra akarja növelni. Merkel erről nem tudott, a koalíciós szerződésben sem szerepelt ilyesmi és a pénzügyi forrás se volt világos. Nem nehéz azt sem elképzeli, mennyire esik ez egybe egy konzervatív kereszténydemokrata vonallal. Merkel azonnali telefonhívására kész volt a válasszal: „Ez az én fejemre fog visszahullani.” Ez imponált a kancellárnak.

Ursula von der Leyen miniszterként végigvitte az ágazati minimálbéreket, a szegény gyerekek oktatási támogatását, amely ingyenes ebédet, korrepetálást és zeneoktatást tartalmaz.

A múltról: 1990 óta tagja a CDU-nak, 2003-ban Alsó-Szászország családügyi (nő- család- és egészségügyi) minisztere lett, 2004 óta a CDU elnökségi tagja. 2005 óta szövetségi családügyi miniszter, amikor bevezette (az említetteken túlmenően) a szülőknek fizetendő „gyermek pénzt”, a családi pótlékot. Amikor 2009-ben elhagyta a Családügyi Minisztériumot, hogy átvegye a munkaügyet, akkori rádiótudósítások szerint több munkatárs könnyeivel küszködött búcsúrendezvényén, és nem az örömtől.

Középutas, önálló gondolkodású politikus képe rajzolódik ki ebből, aki viszont nem tudja mindig sikeresen érvényesíteni az akaratát. CDU-alelnök a szavazatok mindössze 69%-ával lett. Ez értelmezhető népszerűsége csökkenéseként is, de egyes elemzők szerint csak azt jelzi, hogy eleve hiányzott a párton belüli hatalma Merkel utódlásához

Plágium-ügyét is meg kell említeni: doktorijában nem tüntette fel korrektül, amikor mások munkáiból idézett, de az egyetemi vizsgálat azt állapította meg, hogy ez nem jelentette azt, hogy ezeket sajátjaként tüntette volna fel, és saját kutatásának minősége megfelelő volt, nem ahelyett használta fel ezeket a részleteket.

Abban megoszlanak a vélemények, hogy mennyire voltak sikeresek az intézkedései, és viszonya az SPD-hez is ellentmondásos. A gyerekvállalást támogató intézkedésektől várt babyboom elmaradt, 2008 utolsó hónapjaiban radikálisan csökkent a születésszám, 2007-ben ugyan kiugróan magas volt (de nem 2005-höz képest), majd a válság alatt újra csökkent és csak 2013-ban érte el a 2005-2007-es szintet, azóta növekszik, de 2017-ben ismét kicsit visszaesett. Ebből a hektikus változásból tényleg nehéz egyértelmű következtetést levonni.

A gyermekintézmények kiépítését és a szülők támogatását jól fogadták a szocialisták, munkaügyi miniszterként sem találtak rajta fogást. A szakszervezetek és a szegényeket támogató szervezetek dicsérték a fent említett intézkedésekért, majd csalódtak benne. Ennek oka, hogy amikor újraszámolták a legszegényebb munkanélkülieket támogató „Harz-IV” juttatásokat, az SPD elgáncsolta, ugyanis a minisztérium által kiszámított 364 euró helyett öt euró lett az emelés.

A honvédelmi minisztériumban pedig – feltehetőleg legalább részben rajta kívülálló okokból – nem tudott átütő sikert elérni. Apró részlet, hogy egyszer egy lesifotós lefényképezte, amint egy harci gép szárnyára támaszkodva távolba néz. Beállítottként ez a kép elfogadhatatlanul nagyképű lett volna, különösen a mérsékelt sikerek fényében, és ezt természetesen a szemére hányták.

Idén nyári napirendje, noha most kicsit eltűnt a reflektorfényből, igencsak sűrű. Minden tagállam vezetőivel tárgyalnia kell a biztosok személyéről és szakterületéről (ez egy kemény sakkparti, nem csak politikailag, hanem mivel a tagállamok által javasolt személyek szakmai háttere messze nem felel meg a szakterületek megoszlásának, szakmailag is), és ki kell részletesebben fejtenie a programját is. (A parlamenti megválasztása előtt közzétett programja itt található). Elődje, Juncker minden biztosnak egy „feladatlistát” adott hivatalba lépésekor. Ez sem készül el magától. A megelőző mindkét Bizottságnak pedig a megszavazás előtt legalább át kellett csoportosítani a biztosok portfolióit, de változott egyes biztosok személye is.

Sokan szeretnék természetesen befolyásolni a programot, és sokakat közülük muszáj lesz meghallgatnia von der Leyennek. Közülük sokan követelik maguknak a „dicsőséget”, hogy megválasztását nekik köszönheti, különösen a nem-hagyományos csoportok közül (a két olasz kormánypárt külön-külön, a Fidesz-delegáció, de a német ellenzéki pártok is). De mi magyarok tudjuk, hogy a hála nem politikai kategória, vagy, ahogy a Politico megfogalmazta: „mutass nekem egy politikust, aki nem adósa ellenfeleinek, és én mutatok egyet, aki sohasem lesz az Európai Bizottság elnöke”. A szűk többség viszont, amellyel az Európai Parlament megszavazta, azt jelenti, hogy a képviselők „megszagolták a vért”, érzik hatalmukat, és kemény alkuk várhatóak.

A szerző, Szabó S. László, mérnök-közgazdász, pénzügyi intézményeknél és vállalatoknál adózási és pénzügyi-számviteli területen dolgozott vezető beosztásokban. Részt vett világbanki projektekben, majd az EU-költségvetés végrehajtásának ellenőrzésével és kiértékelésével és adatvédelemmel foglalkozott.

Címlapkép forrása: Thierry Monasse/Getty Images