Az utóbbi években világszerte jelentősen csökkent a háziméhek és egyéb beporzó rovarok száma a permetezőszerek használata, paraziták, valamint a méhek élőhelyeinek a klímaváltozással összefüggő zsugorodása miatt. A méhpusztulás elleni harcban a vegyszerhasználat egyéb okokból is kívánatos visszaszorítása mellett az utóbbi időben új lehetőségek merültek fel. Közismert, hogy Kína bizonyos területein már évekkel ezelőtt úgy megritkultak a háziméhek, hogy emberi erővel, kézzel végzik a gyümölcsfák beporzását, de világszerte indultak arra irányuló fejlesztések is, hogy robotméheket, illetve beporzó drónokat hozzanak létre a feladat elvégzésére. Ennél jóval organikusabbnak és könnyebben megvalósíthatónak tűnik egy másik ötlet által kínált megoldás, amelynek értelmében a napelemfarmok biztonságos, vegyszermentes menedéket kínálhatnának a beporzóknak, amivel mindenki nyerhetne.

A beporzóbarát napenergia koncepciója a 2010-es évek elején bukkant fel az Egyesült Királyságban, amikor is a Belectric nevű, fotovoltaikus naperőműveket építő társaság kaptárokat helyezett el több napelemfarmján. A projekt sikeresnek bizonyult, azóta pedig egyre több országban figyelnek fel a legjobb földhasználati gyakorlatokat ötvöző koncepcióra és követik a példát. Az Egyesült Államokban 2015-ben döntöttek úgy először egy napelemfarm üzemeltetői, hogy a mézelő méheknek is otthont adnak, a napelemes gazdaságok és mézelő méhek közös elhelyezésére irányuló kezdeményezés pedig az utóbbi években lendületet vett, így egyre több amerikai szövetségi államban fogadnak el beporzóbarát napenergia törvényeket a korábbiaknál jóval tájkompatibilisebb jövő érdekében. A méhbarát naperőművek terjedése irányába mutat, hogy a napenergia iránti kereslet egyre erősödik, a beporzó rovarok elvesztésétől való félelemmel együtt, a méhek és más beporzók eltűnésének megelőzése pedig messze túlmutat a mezőgazdasági termelők érdekein.

Bár remélhetőleg sosem igazolódik be az az Albert Einsteinnek tulajdonított mondás, mely szerint ha a méhek eltűnnének a Földről, az emberiségnek mindössze négy éve lenne hátra, abban azonban a kutatók egyetértenek, nagyon nagy baj lenne abból, ha a becslések szerint a növények több mint háromnegyedének beporzását végző rovarok kiesnének az ökoszisztémából. Egyetlen, átlagosan 40-60 ezer egyedből álló méhkolónia naponta 300 millió virág beporzására képes, szerepük a mezőgazdasági növénytermesztésben, így az emberiság élelmiszerellátásában is létfontosságú. Becslések szerint a beporzás a globális növénytermesztés mintegy 30 százalékának, míg a vadon élő növények körülbelül 90 százalékának megtermékenyítéséhez elengedhetetlenül szükséges, ebben azonban a háziméheken kívül számos más rovar, de madarak, denevérek és olykor egyéb állatfajok is részt vesznek.

A nap- és szélenergia, valamint energiatároló projektek fejlesztésével foglalkozó Community Energy méhbarát növényültetési gyakorlat bevezetésével és kaptárakkal igyekszik biztonságos és élhető közeget kialakítani a méheknek a naperőművek területén. Az első ilyen jellegű munkájában a cég mintegy 60 ezer méhnek otthont adó kaptárakat helyezett el a pennsylvaniai Elizabethtownban, a rovarok pedig a környező mintegy 50-250 négyzetkilométernyi terület farmjain végezthetnek beporzó tevékenységet. A szóban forgó, 2,6 megawattos naperőmű rögzített dőlésszögű állványrendszerre települt, és várhatóan évente körülbelül 3300 megawattóra villamos energiát fog előállítani a helyi főiskola számára. Az erőművet kifejezetten úgy tervezték meg, hogy a méheknek kedvezzenek, de előnyeiből a beporzók megritkulásával fenyegetett közeli növénytermesztő farmok, így maga az élelmiszerellátási lánc is részesül.

A Community Energy méhbarát naperőművében a fotovoltaikus panelek alá és közé olyan, beporzóbarát vetőmagokat ültettek, amelynek virágai az év jelentős részében nyílnak. A társaság, felismerve, hogy a vad, bennszülött beporzó rovarok a beporzásban (nem a méztermelésben!) körülbelül tízszer olyan hatékonyak, mint a háziméhek, szándékosan hagyja magasra nőni a növényzetet annak érdekében, hogy élőhelyet biztosítson az olyan őshonos beporzók számára is, mint például a poszméhek, pillangók, kolibrik és lepkék.

Jelentős energiákat fordít a méhek tanulmányozására a Chicagói Egyetem által működtetett, az USA energiaügyi minisztériumának háttérintézménye, az Argonne National Laboratory, tevékenysége során pedig külön hangsúlyt fektet a beporzóknak potenciálisan élőhelyet biztosító napenergia-termelő létesítményekre. A tudományos műhely több mint 2800, már működő vagy tervezett tengerentúli napelemfarmot és környezetét vizsgálta meg a kérdés szempontjából. A 2018-as kutatás (Az Egyesült Államok napelemes létesítményeiben létrehozható beporzó-élőhelyek potenciális mezőgazdasági előnyeinek vizsgálata) fő következtetése szerint a napelemek alatti és közötti területek ideális körülményeket kínálnak a beporzó rovarokat vonzó növények számára.

A kutatók azt találták, hogy a naperőműveknek teret adó földek sok esetben tökéletes élőhelyet kínálnak az őshonos növényfajok, például a prérifű vagy a vadvirágok számára, amelyek a beporzók számára is kedvelt körülményeket biztosítanak, így képesek növekedésre ösztönözni a populációt. A naperőművek biztosította beporzó-élőhelyekkel optimalizálható a napenergia-beruházások földhasználati hatékonysága, miközben a napenergia-termelés hatékonysága nem csökken. Miután a naperőműveket jellemzően kerítés veszi körbe, a kaptárak védve vannak a lopás és rongálás ellen is. A tanulmány készítői azt is megállapították, hogy a beporzóbarát napenergia elősegítheti a napenergia terjedését is a mezőgazdasági régiókban, a terméshozamokat fokozva ugyanis jelentősen javíthatják a napenergia-termelők megítélését, kifejezetten kívánatossá téve szomszédságukat a gazdák számára. A kutatók szerint így azon túl, hogy jelentős növénytermesztő területek részesülhetnek jótékony hatásaiból, ez a rehabilitációs módszer segíthet a beporzó populációk helyreállításában is.

A tengerentúli kutatás szerint a beporzó rovaroktól függő ültetvények és a naperőművek földrajzi elhelyezkedése jelenleg nem korrelál, így az ország összesen mintegy 500 ezer négyzetkilométernyi beporzástól függő ültetvényének csak kevesebb mint 1 százaléka található a már működő és tervezett naperőművek közvetlen közelében (a beporzó rovarok által leginkább lefedett 1,5 kilométeres sugarú körben), de a várható gazdasági előnyök – különösen helyi szinten – így is jelentősek. A kutatók az eredmények alapján térképeket is alkottak, amelyeken a létező és tervezett közüzemi naperőművek közelében található, a beporzástól függő és erősen függő ültetvények nagyságát, illetve földrajzi elhelyezkedését is feltüntették.

A tanulmányban három ültetvénytípus esetében konkrétan is vizsgálták, hogy mekkora extra hasznot hozhat a beporzóbarát napenergia jelenléte a mezőgazdaságnak. A szójabab, a mandula és az áfonya éves termése egyaránt a beporzó rovarok tevékenységétől függ. Amennyiben az ezen ültetvények közelében működő és tervezett naperőművek mind beporzóbarát kialakításúak lennének, és ha ezáltal csak 1 százalékkal is nőne a terméshozam, az a szójabab esetében 1,75 millió dollárral, a mandulánál 4 millió dollárral, az áfonya esetében pedig mintegy 233 ezer dollárral növelné a termés értékét. Az óvatos becslés eredményéül kapott értékek ugyan nem jelentősek, különösen az USA nemzetgazdasági szintjén, azonban jelentősen nőhetnek, ha a megelőzés, illetve a környezet megőrzése révén elérhető hasznokat, valamint a még tervben sem létező naperőművek kínálta potenciált és a termelhető többlet mézmennyiséget is figyelembe vesszük.

A mezőgazdasági területen való napenergia-termelés egyébként is az egyik legjobb módját kínálja a termőföld nyújtotta lehetőségek fenntartható kiaknázásának, amely egyáltalán nem zárja ki, hogy ugyanezen területen egyidőben növénytermesztés vagy legeltetés is megvalósuljon. Az úgynevezett agrár-napenergia néven ismert közös termelési mód ráadásul nem egy haszonnövény esetében jobb terméshozamokat kínál ahhoz képest, mintha az adott növényt önállóan, egy napelemektől mentes területen vetnék. A napelemfarmok telepítése által a termőföld kizsigerelése is elkerülhetőbb, a területek pedig könnyen beporzóbaráttá tehetők, ami nagyobb területen tovább javíthatja nem csupán a mezőgazdasági termelés kilátásait, de ezáltal az élelmiszerellátás biztonságát is, nem mellesleg a környezet megőrzéséhez is hozzájárul.