Lángoló esőerdők képeivel és a brazil elnök bizarrnak ható nyilatkozataival vannak tele az újságok címlapjai. Zömében értetlenség és felháborodás a reakció a brazilok látszólagos közönye miatt, és a megszólalók nemzetközi beavatkozást sürgetnek. Egy olyan korban, amikor a klímaváltozás egyre fontosabb téma, a brazil fejlemények globális közügynek számítanak. Legalábbis így tekint rá a közvélemény jelentős része. De mit kezdjünk a lángoló Amazóniával? A támogatás megvonásától, a nemzetközi kooperációban végrehajtott gerilla-tűzoltásig sok minden felmerült, egy lehetőségről viszont kevés szó esik: fizessük Brazíliának. Sokat. Nagyon sokat. Provokatív tartalom következik.

Menjünk oda, oltsuk el!

A tűzben álló brazil dzsungel látványa tapasztalataink szerint az alábbi hirtelen reakciókat váltja a közvéleményből:

• A brazil elnök felelőtlen, korrupt, tisztességtelen.
• Oltsák el a gazdag országok a tüzet.
• Ha Brazília nem hagyja, akkor a világ lépjen fel szelíd erőszakkal.

Két probléma van ezzel: 1. Brazília szuverén állam, nagyjából azt csinál a területén, amit akar. 2. Brazília esőerdőt akar irtani, mert úgy gondolja (nem megalapozatlanul), hogy ezzel élénkíteni tudja a gazdaságát, és javítani tudja a brazil emberek életszínvonalát. „Brazília first.”

Hogy a kihívást magunkénak érezzük, egy pillanatra képzeljünk el egy alternatív Magyarországot. Ebben az Alföldet teljes egészében egy áthatolhatatlan, művetlen dzsungel borítja, amit sokan „Európa tüdejének” hívnak. Most képzeletben felezzük el a havi jövedelmünket a mostanihoz hasonló árak mellett. Ebben a szegény, 40%-ban erdővel borított országban jön egy politikus, aki azt mondja: irtsuk ki erdők egy részét, a fát adjuk el, a területen folytassunk agrárgazdálkodást, mert ezzel jövedelem nélkül tengődő százezreknek tudnánk értelmes munkát biztosítani. Vajon népszerű gondolat lenne-e? Egészen biztosan. Nem nagyon ismerünk olyan országot, amelyik a földterületének 40%-át önként és ingyen (sőt, költséget felvállalva) az emberiség boldogulásának szolgálatába ajánlotta volna.

Most már csak azt képzeljük el, hogy az erdőirtásra a nemzetközi közösség felháborodása a válasz. A klímaváltozástól való félelem légkörében a politika megváltoztatását követeli és beavatkozást sürget. Micsoda kényelmes, cinikus gondolkodásnak tűnik ez belülről nézve! Lássuk el tiszta levegővel a világot, fékezzük a felmelegedést, óvjuk a bioszférát ingyen, sőt, ennek haszonáldozatát viseljük el.

Ha esetleg valaki félreértette volna: a gondolatkísérlet nem azt bizonyítja, hogy Brazília a globális jövő szempontjából nem felelőtlen. Nyilván az. De legalább rövid távon (de talán hosszú távon is) a saját önös érdeke szempontjából racionálisan viselkedik, amikor kihasználatlan kapacitásokat próbál termelésbe vonni. Tiszta levegővel és biodiverzitással nem lehet embereket jóllakatni.

A tiszta levegőt nem lehet eladni

A kiirtott erdő területén értéket lehet előállítani például bányászattal, földműveléssel. De ahogy a felperzselődő brazil esőerdő nemzetközi fogadtatásából látjuk, értéke most is van az Amazonas-medencének. Az emberiségnek fontos a fenntartása és az általa előállított termék, a tiszta levegő. Valójában azért a termékért, amit Brazília előállít a világnak fizetnie kellene. Ahogy megvesszük az ausztrál bauxitot, az arab olajat, az orosz gázt, a dél-afrikai gyémántot, a kínai foszfátot, az argentin marhát úgy kellene megvásárolnunk a brazil levegőtisztítást.

Ennek nagyjából a fordítottját csinálta Norvégia és Németország, amikor a napokban megvonta a brazil támogatást. Természetesen a két gazdag országnak igaza volt, hiszen Brazília nem teljesítette a vállalását (az erdőirtás megfékezését), tehát furcsa is lett volna folytatni az utalást. Ám ez egy segély jellegű transzfer volt, nem pedig áru- (vagy szolgáltatás-) kereskedelem. Az események bizonyítják, hogy a segély összege piaci alapon nem volt elegendő arra, hogy Brazíliát eltántorítsa attól, hogy erőforrásait más módon hasznosítsa.

A brazil fejlemények a legalapvetőbb, legismertebb közgazdasági problémákat, a piaci és kormányzati kudarcokat idézik fel. Hiába értékes Amazónia, azt sem a saját hasznuk alapján döntéseket hozó magánszereplők, sem pedig az állam nem képes hatékonyan megvédeni. Ennek egyik oka, hogy brazil őserők hasznából messze több ember részesül, mint amennyi a költségeit (elmaradt hasznait) viseli. A tiszta levegő az egyik legtipikusabb közjószág, pontosabban amerre a világ halad, egyre inkább csak közös készletű áru, ami nem áll korlátlanul rendelkezésre. De ettől még Brazília nem tud pénzt kérni a termékért. A terméknek nincs piaci ára, csak potyautasai vannak.

Ez nem azért van, mert bárki bűnös vagy hibás lenne: ez a Föld nevű bolygó természetéből adódó kihívás. Elméleti megoldás persze most is van: az országok fogjanak össze, számolják ki, mennyit érnek a bolygó erdői, és fizessenek az ezt birtokló országoknak. Mivel elég nyilvánvaló, nem megyünk bele annak a fejtegetésébe, hogy ez a megoldás miért elméleti, és hogy a gyakorlatban hány helyen vérzik el.

Az elméleti megoldás mellett létezik egy másik is, ez pedig a sci-fi világába sorolandó. Ez a Világkormány. A piaci kudarcokat általában a nemzetállami kormányok végzik. Nem állít elő a közjóhoz elegendő utat, iskolát, kórházat a magánszektor? Akkor az állam adó formájában elveszi a jövedelmet a magánszektortól és megcsinálja. Mivel az 5,5 millió négyzetkilométernyi őserdő nem egy országnak, hanem az egész világnak a kincse és problémája, intézményi megoldás csak az lehetne, ha egy legitim, globális szervezet felügyelhetné és kezelhetné a Föld egyre értékesebb (és szűkösebb) erőforrásait.

Van tehát egy elméleti és egy sci-fi megoldásunk. Ki kellene találni egy harmadikat. Ennek bizonyára a józan belátáson, a kooperáción, a szimpla önérdekkövetésen túllépő kompromisszumkeresésen kellene alapulnia. A három megoldásnak viszont biztosan van egy közös pontja: Brazíliát az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben kompenzálni kell.