Pozitív kibocsátási rés + nem csökkenő költségvetési hiány + expanzív monetáris politika + gyorsan romló fizetési mérleg. Íme, a csaknem tökéletes kombinációja annak, hogyan lődd el az összes puskaport kedvező konjunkturális időszakban, hogy aztán ne legyen esélyed élénkíteni, amikor beköszönt a lassulás/recesszió. Bemutatjuk, mennyi puskaporunk maradt egy válság esetén, amihez segítségül hívjuk a Morgan Stanley remek ábráit.
Pozitív kibocsátási rés
A magyar gazdaság hasított az elmúlt években, és az idei első negyedévben évtizedek óta nem látott GDP-bővülést könyvelhettünk el. A jó teljesítmény várhatóan az egész évben fennmarad, amit az országba beömlő uniós forrásoknak, a kifejezetten gyors béremelkedésnek, a viszonylag támogató globális környezetnek, a magyar kormány növekedéstámogató intézkedéseinek (a költségvetési hiány fenntartásának), valamint a jegybank ultra laza monetáris politikájának köszönhetünk.
Mindezek miatt mostanra a magyar gazdaság teljesítménye meghaladta a potenciális szintjét (azt, amire hosszú távon képes, lásd kereset írásunkat a cikk végén), ezzel a kibocsátási rés pozitívvá vált. Az Európai Bizottság becslése szerint Magyarországon az egyik legnagyobb a pozitív kibocsátási rés az EU tagállamai közül, ami arra utal, hogy náluk az egyik legnagyobb a gazdaság túlhevülésének a kockázata. (Erre utal az is, amikor elkezd tartósan emelkedni az infláció.)
Fennmaradó költségvetési hiány
Amikor ilyesmit látnak a kormányok, akkor elkezdenek spórolni a nehezebb időkre. Mostanában (mondjuk a válság óta) ugyanis jól ment a világgazdaságnak, a gyors globális GDP-növekedés közepette pedig érdemes félretenni egy kis pénzt a nehezebb időkre. Nem csak a háztartásoknak érdemes így viselkedniük, hanem a kormányoknak is, hogy amikor visszaesik a világgazdaság, akkor legyen muníció tompítani a recesszió hatásait.
A magyar kormány sikeresen szorította le tartósan 3% alá a költségvetési hiányt, ami az elmúlt években stabilan 2% környékén alakult. Ezzel könnyedén elkerülhetjük, hogy az EU túlzottdeficit-eljárást indítson ellenünk, és szankciókkal fenyegessen emiatt, ugyanakkor ahhoz kevés, hogy a nehezebb időkben legyen tér a költekezésre anélkül, hogy az államadósság elszállását kockáztatnánk.
Az anticiklikus fiskális politika lényege az, hogy jobb időkben többletet halmozzon fel a költségvetés, vagyis nullára kellene leszorítani ilyenkor a költségvetési deficitet, ami gyors államadósság csökkenést eredményez, és elegendő muníciója lesz a kormányzatnak, amikor majd élénkíteni kell (recesszió, negatív kibocsátási rés). Ilyesmit igyekszik megvalósítani a unió legtöbb országa, amelyből a legtöbb kelet-közép-európai ország sem kivétel. Magyarország mellett a „nagy költekező” jelenleg Románia.
Klikk a képre!
|
Mint az ábrán látszik (szaggatott sárga vonal), Lengyelországnak, Csehországnak, de még Horvátországnak is lesz muníciója, hogy a 3%-os hiány (átmenetileg annál nagyobb deficit) eléréséig költségvetési élénkítést hajtson végre, ha beköszönt a globális lassulás. Magyarország azonban már egy kisebb fiskális stimulussal is azt kockáztatja, hogy emelkedő pályára áll az államadósság, illetve a bűvös 3% fölé kerül a deficit.
MNB: ami a csövön kifér!
Egyelőre a megugró infláció ellenére az MNB sem érzi úgy, hogy rá kellene lépnie a fékre, úgy tűnik, hogy jelenleg is minden erejével igyekszik támogatni a GDP-növekedést. A jegybank szerint hosszú távon nincs veszélyben a 3%-os inflációs cél az alkalmazkodó monetáris politika ellenére sem, így még hosszú ideig alacsonyan tarthatják a kamatokat.
Sőt, még csak most jön egy újabb nem konvencionális monetáris eszköz, a vállalati kötvényvásárlási program, amelyet nem növekedési, hanem recessziós időkben alkalmaznak a jegybankok, segítve a vállalatok stabilizálását. Igaz, az MNB célja közlésük szerint a gyakorlatilag alig létező vállalti kötvénypiac felélesztése.
Akárhogy is, a Morgan Stanley ábrája azt mutatja, hogy Magyarország folytatja az egyik leginkább expanzív monetáris politikát a felzárkózó térségben. A legtöbb jegybank a jelenlegi globális inflációs környezetben igyekszik elkerülni azt, hogy túlságosan támogassa vagy visszahúzza a GDP-növekedést.
Elfogyó mérlegtöbblet
Az túlfűtöttség egyik jele a folyó fizetési mérleg egyenlegének gyors romlása. Magyarországon a válság óta kitartósan magas mérlegtöbblet a belső kereslet erőteljes bővülésével párhuzamosan pillanatok alatt fogyott el. A makrogazdasági folyamatok alapján pedig könnyen lehet, hogy átmenetileg mérleghiány alakul ki idén. Egyrészt fontos látni, hogy egyelőre nincs folyómérleg hiányunk, ami biztató, másrészt az EU-transzferek a fizetési és tőkemérleg együttes egyenlegét pluszban tartják, ami csökkenti a kockázatokat.
Klikk a képre!
|
OECD: szigorítani kell
Hasonló következtetésre jut az OECD mai anyaga is. „Szigorúbb fiskális és monetáris politikára lenne szükség Magyarországon, hogy elkerülje a túlhevülés kockázatát” – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden megjelent elemzésében. A gazdasági növekedést évek óta elsősorban a belső fogyasztás húzza, amit a bérek emelkedése és az erős fogyasztói bizalom fűtenek. A beruházásokat közben az uniós források lehívása és a kormány családpolitikai intézkedései pörgetik, miközben lassan az egész gazdaságot a munkaerőhiány jellemzi az alacsony munkanélküliségi ráta mellett. A monetáris politika is tovább fűti a gazdaságot, az OECD szerint a jegybanknak fokozatosan vissza kellene vennie az extra laza kondíciókból, hogy kordában tudja tartani az inflációs várakozásokat. Közben a járulékok további csökkentése és a jelentős állami béremelések miatt az erőteljes növekedés mellett is csak stagnál a költségvetési hiány. Az OECD szerint az erőteljes növekedés lehetőség lenne arra, hogy hosszabb távon is a költségvetés fenntarthatóságát megalapozó lépéseket tegyen a magyar kormán
Potenciális növekedés? Kibocsátási rés?
A közgazdászok igen kedvelt gondolati keretének az a kiindulópontja, hogy minden gazdaságra jellemző egy potenciális kibocsátási szint (GDP), amit a gazdaság paraméterei (az ország alapvető jellemzői, a humántőke mennyisége és minősége, tőkeállomány, technológia, intézményi környezet stb.) határoznak meg. Ez a szint az idő előrehaladtával változik, a potenciális GDP-növekedés ütemével. Az ütemet főként a fent említett tényezők változása befolyásolja. Jellemzően a fejletlenebb országokban ez a növekedési ráta magasabb, hiszen az előttük járó országok mintáit követve (vagy még jobbat kitalálva) fel tudnak zárkózni. (Hogy pontosan meddig, azt máskor tárgyaljuk meg.)
A gazdaság jellemzően sosincs a potenciális kibocsátási szintjén. Ettől ugyanis eltéríti a nem semleges külső környezet, a belső és külső sokkok, a növekedést befolyásoló tényezők véletlenszerű vagy ciklikus ingadozása. A közkeletű felfogás szerint a gazdaság ciklusokba rendeződve fejlődik vagyis hullámszerű mozgással, „egyszer fent, egyszer lent” alapon mozogja körbe a potenciális növekedési pályát. A potenciális kibocsátási szint és a pillanatnyi tényleges teljesítmény közötti különbség a kibocsátási rés (output gap), ami túlhevülés esetén pozitív, pangás, recesszió esetén pedig negatív.
A nagy kérdés, hogy a gazdaságpolitikusok mit csináljanak ezzel a ciklikus mozgással. Általában az a válasz erre, hogy legyen némi igényük tompítani a kilengéseket, mert ha ezek túl nagyok, annak kockázatai és költségei vannak.
És innentől jönnek az újabb problémák. Egyrészt, a kibocsátási rés becslését nagy bizonytalanságok övezik, így nem lehet pontosan tudni, hogy mikortól kell megváltoztatni a gazdaságpolitika irányát. Különösen igaz ez nagy visszaeséseknél (például most, a nagy válság után), amikor nehéz megmondani, hogy a potenciális kibocsátási szint visszaesett -e, és ha igen, mennyivel. Így aztán megoszlanak a vélemények arról, hogy pontosan hová, milyen eszközök alkalmazásával érdemes visszatornászni a gazdaság teljesítményét anélkül, hogy a túlerőltetés újabb bajba sodorja a gazdaságot.
A dolgot bonyolítja még néhány dolog, például hogy a gazdasági ciklusokat jellemzően keresleti vagy kínálati sokkok okozzák-e, vagy hogy a trendnövekedést milyen eszközökkel lehet befolyásolni (például hogy az egyszerű konjunktúraszabályozó eszközök hatnak-e a hosszú távú trendnövekedésre) stb.
(Címlapkép: MTI/TASR/Martin Baumann)