Nyugaton temérdek pénz áll rendelkezésre a korai fázisban lévő vállalkozások finanszírozására, de Keleten teljesen más a kép: a régióban és benne Magyarországon nagy szerep hárul az államra, ha startupok támogatásáról van szó. Szluha Dénes, a Hiventures befektetési igazgatója szerint jobb lenne, ha több piaci szereplő lenne a magyar piacon, de ha nem akarunk lemaradni az innovációs versenyben, akkor el kell fogadni az állami jelenlétet. Vannak ennek igen jó példái is, amelyekről a Portfolio-nak adott interjúban beszélt.

Ön szerint mi az oka annak, hogy a világ kormányai rendre megjelennek közvetlen vagy közvetett formában a kockázatitőke-piacon?

Szluha Dénes: Az utóbbi 50 évre visszatekintve az innovációk jellemzően a nagyvállalatoknál születtek, hiszen nekik volt meg az eszközparkjuk és szakember gárdájuk ahhoz, hogy ezeket az innovációkat kifejlesszék, megvalósítsák és finanszírozzák. Amióta a Szilícium-völgyben kitört a technológiai láz, kiderült, hogy költséghatékony módon máshol is meg tudnak jelenni innovációk, a technológiai fejlődés érdekében szükség is volt arra, hogy külsős, független startupok lehetőséget és finanszírozást kapjanak az új termékek és szolgáltatások kidolgozására.

A világban nagyon változatos minta alakult ki abban, hogy milyen hajlandósággal fektetnek be ezekbe a kockázatos, korai életszakaszban lévő vállalatokba. A Szilícium-völgyben pénzbőség van ilyen típusú vállalatok finanszírozására, a világ más részein viszont kisebb ez a kockázattűrő hajlam. Európát tekintve például Nyugat-Európában nagyon is él a 3F-es befektetői kör (friends, family, fools), de vannak Európának olyan részei is, ahol nincsenek ilyen jellegű vagyonok, mint például Közép- és Kelet-Európa, itt az államok és kormányok igyekeznek betölteni a korai fázisban lévő cégek finanszírozásában lévő űrt annak érdekében, hogy az adott ország ne szakadjon le az innovációs versenyben.

Ha egy kicsit keletre tekintünk, például Kína felé, ott vannak a fentiektől eltérő finanszírozási trendek és módszerek?

Sz. D.: Míg az USA-ban azt látjuk, hogy a korai életszakaszban is van bőven finanszírozás piaci oldalról, addig Kínában egy sajátos rendszer alakult ki: egyrészről a kínai nagyvállalatok is óriási összegeket fektetnek a startupok finanszírozásába (ezek mögött gyakran állami támogatás is áll), emellett rengeteg kockázatitőke-befektető is van. Mondhatni egyfajta hibrid modell alakult ki, ahol az állam és a piaci szereplők is részt vesznek a startupok finanszírozásában.

Mi a helyzet, ha Európára összpontosítunk? Itt milyen különbségeket lehet felhozni az egyes kormányok kockázatitőke-piaci jelenlétében?

Sz. D.: Vannak olyan országok, amelyek zászlójukra tűzték a „startup-nemzet” megvalósítását, ilyen például Franciaország. Az állami finanszírozás közvetlen és közvetett formában is megjelenhet. Előbbi esetben állami tulajdonú kockázatitőke-alapok fektetnek be, utóbbi esetben viszont az állam egyfajta alapok alapja konstrukció keretében jelenik meg finanszírozóként. Franciaországban, Németországban, de még az Egyesült Királyságban is jellemző az, hogy az állam mindkét formában jelen van a kockázatitőke-piacon. Mindez Magyarországon is megfigyelhető.

Ezek alapján lehet valamelyik országot best practice-nek tekinteni? Mondhatjuk, hogy, igen, így kellene más országokban is csinálni?

Sz. D.: Véleményem szerint közép-európai országként nekünk a legrelevánsabb a német példa lenne, hiszen ott van egy szövetségi szintű, állami tulajdonú kockázatitőke-befektető, miközben tartományi szinten is megvannak az állami tulajdonú alapkezelők. Németország azért is lehet jó példa, mert ott legalább 20 éve van jelen direktben az állam a piacon, és jellemző, hogy nemcsak tisztán állami alapokat kezel a szövetségi szintű alap, hanem hibrid alapokból is fektet be ígéretes startupokba, a nagy német iparvállalatokkal közösen. Középtávon ez mintaként szolgálhat a magyar állami források elosztása számára is.

Ön szerint inkább áldás vagy átok a magántőke számára az állami pénzek jelenléte a kockázatitőke-piacon? Mennyire torzítja ez a piacot?

Sz. D.: A cél az, hogy ne torzító hatásként jelenjen meg az állam. Én úgy látom, hogy az állam a piaci rést próbálja betölteni a jelenlétével, azokba a szegmensekbe megy be, ahol finanszírozási hiánnyal küzdenek a startupok, mert nem áll rendelkezésükre privát tőke abban az életszakaszban. Kelet-Európát tekintve Magyarország élen jár az állami szerepvállalás tekintetében a kockázatitőke-piacon. Az elmúlt évek hazai tapasztalataira nagy mértékben támaszkodnak a lengyel állami befektetési programok kialakításánál.

Régiós összehasonlításban hogyan ítéli meg a magyar kockázatitőke-piac helyzetét?

Sz. D.: Ha összehasonlítjuk Magyarországot a méretben és fejlettségben nagyjából egy szinten lévő Csehországgal és a méretben messze nem egyforma Lengyelországgal, akkor azt látjuk, hogy a két kiragadott országban sok privát tőkealap működik, és ezek mellett van jelen az állam direkt és indirekt formában. Magyarországon egy kezemen meg tudnám számolni, kik azok a szereplők, akik tényleges piaci forrásokat fektetnek be, itt az alapok zöme közvetlen vagy közvetett formában állami és/vagy EU-s pénzeket kezel. Éppen emiatt Magyarországon sokkal nagyobb súlya van az államnak a kockázatitőke-piacon, mint a cseheknél vagy lengyeleknél.

És jó ez így?

Sz. D.: Nyilván az lenne a jobb, ha több piaci szereplő lenne, de nincs. Innentől kezdve, ha nem akarunk lemaradni az innovációs versenyben, akkor szükség van arra, hogy ezt a piaci rést az állam töltse be jelenlétével. Én azt várom, hogy az állami finanszírozás egyfajta multiplikátor-hatást hoz majd létre a piacon, egyre több és több privát befektetőt bevonzva. Már most is látszik, hogy a nagy magyar blue chip cégek is igyekeznek beszállni a kockázatitőke-befektetések területére, a következő öt évben szerintem minden nagyobb magyar vállalat meg fog jelenni ilyen vagy olyan formában tőkebefektetőként. Mindezt nemcsak a profitért, hanem az innovációk bevonzásának reményében teszik majd.

Melyek azok a szektorok a magyar piacon, amelyek a kockázatitőkés cégek számára a legérdekesebb befektetési célpontok jelenleg?

Sz. D.: Két szektort emelnék ki. Az egyik, amire azt szoktuk mondani, hogy könnyen skálázható, tehát a globális piacon is lehet értékesíteni a terméket, egyre nagyobb hatékonysággal. Minden olyan termék, amely az interneten alapszik, jól skálázható technológiának számít, és így nagyon vonzó befektetési terület a kockázatitőke-befektetők számára. A másik, amiben nagy potenciál van véleményem szerint, az az élettudományok területe. Ebbe tartoznak bele az orvosi műszerek, orvosi informatika, mindezekben Magyarország hagyományosan erős termékeket tud felmutatni.

Milyen megtérüléssel kalkulálnak jelenleg a piacon?

Sz. D.: A kockázatitőke-alapkezelők portfóliószemlélettel fektetnek be, így az elvárás mindig az, hogy a portfólió egésze hozzon egy egészséges megtérülést. Ez éves szinten 10-15%-os megtérülést jelent. Az nem titok, hogy 10 befektetésből általában 2-3 lesz siker, 2-3 még eldöcög, a maradék négy pedig elbukik. Ahhoz, hogy a portfólió egészére nézve meglegyen a 10-15%-os megtérülés, ahhoz a befektetés pillanatában a befektető egy adott céghez éves 25-35%-os megtérülési elvárást rendel hozzá, ez alapján kéri el a tulajdonrészét és határozza meg egyéb kisebbségi jogait.

Hogy folynak a cégvezetőkkel a tárgyalások? Mennyire engedik át könnyen a tulajdonosi jogok egy részét a kockázatitőkés cégek számára? Mennyire nagy ilyenkor a harc?

Sz. D.: Ez mindig egy iterációs folyamat, van helye és van lehetőség az alkura. A befektetési tárgyalásnak több része van, de az egyik legmeghatározóbb része valóban az, hogy mekkora részt ad fel az alapító. Ugyanakkor az egész tárgyalás csomagként kezelendő, és miután több befektető is van a piacon, élénkebb a verseny, a startupok sem járnak rosszul egy-egy ilyen alkufolyamattal. Még azt is ki merem jelenteni: jobb ma startuppernek lenni, mint befektetőnek.

Címlapkép: Getty Images/VCG