A patrióta gazdaságpolitika hét eredményének megőrzése után hét feladat vár Magyarországra, ahol a kormány is beavatkozásra kész. Energiafüggetlenség, tiszta ország, egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma, digitális képességfejlesztés, közlekedési infrastruktúra-fejlesztés, felnőtt- és szakképzési rendszer átalakítása, kreativitás hasznosítás – ez a jövőnk hét pillére. Ezek már nem a gazdaságunk újraélesztését és stabilizálását szolgálják, hanem annak versenybe állítását.

A szerző az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, az ELTE egyetemi adjunktusa

A magyar családok költségvetése

A 2020-as költségvetés már a tizedik olyan költségvetésünk egyhuzamban, amely a magyarok érdekeit helyezi előtérbe, és 2020 lehet egymást követően a nyolcadik pénzügyileg fenntartható évünk, amikor a költségvetési hiányunk jóval a bűvös három százalék alatt marad. Erre akkor is büszkék lehetünk, ha ezt az elmúlt évtizedekben kivételes teljesítményt önmagában nem tekintjük célnak. A 2010 előtti gazdaságpolitika azt is bizonyította, hogy úgy is lehet nagyon sokat költeni, hogy abból a magyarok jóformán egy forintot sem látnak. Az óriási, felelőtlen költekezés és elszabaduló deficitek 2010 előtt csak az államadósságot növelték, így minél többet költött Magyarország, valójában annál kevesebb jutott a magyarok életszínvonalának emelésére a későbbiekben.

A 2020-as költségvetés által szimbolizált gazdaságpolitika patrióta abban az értelemben, hogy a magyarok érdekeit képviseli a mélykuruc szentimentalizmus mélabús igazságérzetével szemben, amely kizavarná a munkát és piacot jelentő multikat az országból és az ultralabanc, hazánkat 2010 előtt kiszolgáltató gazdaságpolitikával szemben. Annyi bizonyos, hogy nem a devizahitelezésen jól kereső külföldi pénzügyi befektetőket, hanem a magyar családokat helyezi előtérbe, mert a magyar családok szemével tekint a világra. Ezért alakít ki egyensúlyra törekvő viszonyrendszert a globális értékláncokkal, amelyek munkát adnak a magyaroknak és felvevő piacot jelentenek a magyar vállalkozásoknak és kreativitásnak. Ezért ismeri el a teljesítményt és a gyermekvállalást – Európában egyedülálló mértékben – a munkát terhelő adók csökkentésén és a gyermekvállaláshoz kötődő adókedvezményeken keresztül. Ezért csökkentette és csökkenti tovább a magyar vállalkozók adóterheit.

Ne feledjük, a két szélsőséget, az ultralabanc szolgalelkűséget és a mélykurucos lázadozást itthon ugyanaz a szellemi hagyomány képviseli – amely a kilencvenes években teljes mellszélességgel állt az importált gazdasági elméletek szolgálatába, hogy a külföldi privatizációt támogassa, és amely ma szintén a legkelendőbb külföldi, ezúttal baloldali elméleteket importálja. A jelenleg érvényes patrióta gazdaságpolitika ezzel a két szélsőséggel szemben törekszik a magyar érdekeket kiegyensúlyozottan képviselő gazdaságstratégiai irányra.

A patrióta gazdaságpolitika elemei

Ahelyett, hogy hosszasan fejtegetnénk, hogy mitől patrióta egy gazdaságpolitika, vegyük sorra inkább, mit jelent ez számunkra a gyakorlatban.

A 2002 és 2010 közötti döntések eladósították az országot. Nyolc év alatt 25 százalékponttal nőtt az államadósság, ezzel szemben 2010 és 2020 között több mint 15 százalékponttal csökkenhet. Miközben a magyar államadósság 2010 előtt meghaladta az uniós országok átlagát, a tudatos adósságcsökkentés eredményeképpen ma államadósságunk az uniósnál 10, az eurózóna adósságrátájánál 15 százalékponttal alacsonyabb, amely védőpajzsot jelent számunkra.

2010 előtt az államadósság növekedését tetézte, hogy a kormány hallgatólagos jóváhagyásával devizahitelekben adósították el a családokat, hogy a jólét növekedésének illúzióját fenn tudják tartani. A szocialisták partnerei ebben még csak nem is a külföldi termelő vállalatok, hanem a spekulánsok voltak. 2010 után a magyar kormány, tudatában annak, hogy óriási nyomást helyeznek majd rá emiatt külföldről, a családok devizaadósságának megszüntetése mellett döntött. A közpénzügyek rendbetételének eredményeként a magyar gazdaság tartósan és gyorsan növekedik külső adósságának növekedése nélkül, ami az elmúlt száz évben sosem fordult elő, így az államadósság devizaaránya a 2010-es közel 50 százalékról 2021-re le is nullázódhat.

Az 1990-es évek vágtató pénzromlása és a 2000-es évek, vállalkozásokat sanyargató kamatszintjei mellett kordában tartott inflációja után az infláció hat éve elfogadható sávban ingadozik és a kétszámjegyű hitelköltségek leszorítása után a források kamatszintje kedvez a vállalkozószellemnek.

A 300 millió forint alatti vállalkozói hitelek kamatszintje kilenc év alatt 13,1 százalékról 2,9 százalékra csökkent. A „független-objektív” elemzők jobbára azzal érvelnek, hogy mindez csupán a kedvező nemzetközi pénzügyi környezetnek köszönhető. Érdemes visszaolvasni a 2012-es szakmai vitákat: véleményformáló közgazdászaink 80 százaléka a kamatcsökkentés ellen foglalt állást és elszabaduló inflációt vizionált. A „szakmai” konszenzust kifejező legfinomabb jelző a Matolcsy-éra monetáris politikájára az unortodox volt.

Természetesen nem mondhatjuk, hogy megérkeztünk és pénzügyileg annyira stabilak volnánk mint Norvégia, Szingapúr vagy Németország, de

2002 és 2010 között a balliberális kormányok folytatták, amit a kilencvenes években elkezdtek és külföldieknek adták el mindazt a hazai vagyont, ami megmaradt. Miután 1998 és 2002 között az első Orbán-kormány befagyasztotta a stratégiai vállalatok külföldieknek való értékesítését, 2003-ban a privatizációs bevételek azonnal az előző évi 28-szorosára ugrottak, az értékesített cégek száma pedig megháromszorozódott.

A közvéleményt évről évre olyan privatizációs ügyek zaklatták fel, mint a budapesti reptér, a Földhitel és Jelzálogbank, a MOL részvénycsomagja – ezen a hazai adófizetők 120 milliárd forintot vesztettek, amiből négyszer lehetett volna rendezni a kórházaink adósságát -, a Főgáz, az Antenna Hungária, a Mahart Passnave, a MÁV Cargo, a Hungexpo, a Nemzeti Tankönyvkiadó vagy a Bábolnai Élelmiszeripari Rt. magánosításai. Zömmel külföldi tulajdonba adtuk azt, ami mindenhol máshol hazai.

Érdekesség, hogy az Antenna Hungáriát egy többségi állami tulajdonban lévő svájci cég vette meg, ott feltehetőleg nem tartottak az állami tulajdonlás káros hatásaitól. Ahogyan a holland Schiphol reptér tulajdonosai sem: míg a magyar repteret 2005-ben külföldi kézre adták annak reményében, hogy ezzel Magyarország nemzetközi szerepe növekedhet, 2006-ban Amszterdam városa megvétózta a ma is állami tulajdonú Schiphol privatizációját, azzal érvelve, hogy a privatizáció hatására a repülőtér veszíthetne a nemzetközi központi légiforgalmi szerepéből.

A Bábolnai Élelmiszeripari Rt., a Mol, a Földhitel- és Jelzálogbank, a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. privatizációjával kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda még nyomozást is indított, mivel az Állami Számvevőszék megállapította, hogy ezen ügyek 2004 és 2007 között legalább tizenötmilliárdos kárt okoztak az államnak.

A magyar gazdaság ütésállóságára mért közvetett kár viszont még nagyobb volt, az új privatizációs hullámmal egyre több, magyar munkával megtermelt jövedelem áramlott külföldre. 2010 után a kormány és magyar gazdasági szereplők ezért visszavették a felsorolt nemzeti vagyon számos elemét, a bankoktól a közműcégekig. Kiderült, hogy lehet olcsóbb a rezsi és lehet magasabb a családok életszínvonala, ha nem a külföldi cégek profitját kívánjuk támogatni olyan területeken, amelyek a fejlett és sikeresen fejlődő világban mindenhol nemzeti tulajdonban vannak. Az egész ország helyzetére nézve jelképes, hogy még a magyar devizahiteles családok otthonait is a magyar államnak kellett visszavásárolnia számos külföldi banktól – a magyar családok és a magyar szuverén gazdaságpolitika is a csőd szélén állt.

Az állami vagyonból a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányok megközelítőleg 190 céget privatizáltak. Az ebből a költségvetésbe befolyó 756 milliárd forintot az utókor nem érzékelte, hiszen épp a privatizációs pénzbőség (és a globális gazdasági fellendülés) idején küzdött a legnagyobb pénzhiánnyal a magyar költségvetés.

A patrióta gazdaságpolitikát folytató kormányok nemhogy eladnák, hanem védik és építik stratégiai fontosságú vállalataikat. Legyen szó a leginkább liberálisnak tartott Egyesült Államokról, ahol tizenhat stratégiai szektort azonosítottak, amelyet különös szabályokkal és elnöki vétóval védenek a külföldi felvásárlásoktól vagy Kínáról, amelyet a cégeik védelme és a terjeszkedő vállalataik támogatása miatt a nyugati világban bírálnak. 2010 óta Magyarország is tudatosan törekszik a stratégiai tulajdon visszaszerzésére és olyan vállalatok építésére, amelyek legalább regionálisan sikeresek lehetnek. A bankszektorban a korábbi 80-20-as külföldi-hazai arányról sikerült a hazai tulajdon arányát 50 százalék közelébe tornászni, ami pénzügyi szuverenitásunk egyik fontos pillére. Több stratégiai fontosságú vállalkozást vásároltunk vissza ezen túlmenően is összesen a hazai GDP közel 5 százalékának megfelelő értékben. Például a MOL 21,2 százalékát az orosz Szurgutnyeftyegaztól 583,5 milliárd forintért vagy az E.ON gáz üzletágát 281,3 milliárd forintért vettük vissza, de a fontosabbak között említhetjük a Főgáz Zrt., az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt., a Démász Zrt, a távközlés területén az Antenna Hungária Zrt., továbbá a bankszektorban a Budapest Bank visszavásárlását is.

Azért, hogy megvásárolhassák a nemzetközi üzleti-politikai közösség támogatását, 2010 előtt a kormányoknak sok pénzre volt szükségük. Ezt például a magyar vállalatok megsarcolásából szerezték, amelyek átlagos adóterhelése 52 és 56 százalék között ingadozott. Ezt 2010 után 2019-ig fokozatosan 36 százalékra csökkentettük. Ma ugrásszerűen nő a milliárdos árbevételű cégek között a magyar vállalatok aránya, miközben a külföldi arány csökken.

2010 óta európai összehasonlításban Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a kis és közepes méretű vállalkozások termelékenysége. A mintegy 30 százalékos magyar növekedéssel szemben, a visegrádi vetélytársaknál mindössze 9 százalékkal, az unió átlagában pedig 6 százalékkal nőtt a termelékenység. A részeredménynek örülhetünk, de nem dőlhetünk hátra: a nagy felzárkózás ellenére a 2010 előtti időszak lemaradása miatt még mindig a visegrádi országok mögött és messze az uniós átlag alatt van a magyar vállalkozások termelékenysége. Az előttünk álló időszak egyik nagy kérdése, hogy vállalkozóink felismerik-e a hatékonyság további növelésében rejlő lehetőségeket. A gazdaságpolitika feladata ebben az, hogy tanulásra ösztönző környezetet teremtsen.

Mivel a magyaroknak munkát adó vállalatoktól többet már nehezen tudtak beszedni, a magyar családok felé fordultak a balliberális kormányok, hogy 53 százalékos teherrel (adóékkel) sarcolják meg a magyar családokat is. Ma a kormány a családok anyagi terhe helyett azok anyagi támogatójává kíván válni. Ezért csökkentek ötödével a munkát terhelő adók 2010 óta.

Ma a legmagasabb adóék 44 százalék, ami a gyermekek számával arányosan csökken, 2 gyermek esetén már csak 36 százalék, 3 gyermek esetén 19 százalék, a legalább négy gyermekes anyák pedig már életük végéig mentesülnek a jövedelemadó megfizetése alól.

Azon túlmenően, hogy a családokra kétszer annyit költünk 2020-ban mint 2010-ben, 967 milliárd forint helyett 2228 milliárd forintot, mindezt a teljesítmény elismerése mellett tesszük. Érzékeltetésképpen, míg ha 2009-ben a munkaadó 10 ezer forinttal növelte az áltagbért kereső dolgozójára jutó munkaköltséget, abból csupán 2800 forint jutott a munkavállalóhoz, ezzel szemben 2019-ben 5700 forint, és amennyiben három gyermeket nevel, 8100 forint jut.

2010 előtt a kormány kiszolgáltatta az országot az értékteremtésben alig, járadékvadászatban viszont annál inkább élen járó multiknak. A magyar kormány a spekulatív tőke helyett a családok oldalára állt 2011-ben: a járadékvadász multikat sarcolta meg és a családok terheit csökkentette.

Ezzel együtt elkezdte bevonzani azokat a befektetőket, akik a hosszú távú magyar sikerben érdekeltek és nem a devizahiteles válságból, az ország eladósításából vagy a monopolszektorok feletti ellenőrzésből kívántak jövedelmet szerezni, hanem a magyar kreativitásra és szorgalomra építve igyekeztek munkahelyeket, és egyre nagyobb hozzáadott értékű termékeket és szolgáltatásokat létrehozni.

2010 előtt kevesen viseltek nagy terheket, 2010 után sokan viselnek kisebb terheket. A balliberális kormányok a Kádár-kori nosztalgia jegyében az eladósításból próbáltak jólétet teremteni. Azonban erejükből csak annyi tellett, hogy a kilencvenes évek közepéig jussunk vissza – adósságban jól teljesítettek, de munkahelyekben már nem. A 2007-2008-as válság során 200 ezer munkahely szűnt meg és a foglalkoztatottak száma az 1996-os mélypontra esett vissza. Ez azt is jelenti, hogy a 2007-ig tartó gazdasági fellendülés idején nem volt jelentős a munkahelyek bővülése. Egyaránt hiba lenne csak a kormányzati gazdaságpolitikának vagy kizárólag a gazdasági konjunktúrának betudni azt, hogy 2010-hez képest ma egymillióval több magyar dolgozik, ebből 820 ezren Magyarországon. A munkaerőpiaci szabályozás rugalmasabbá tételének, a foglalkoztatás bővítésére irányuló beruházási támogatásoknak és a közfoglalkoztatásnak igenis jelentős szerepe volt a foglalkoztatás bővülésében. A sokat bírált közfoglalkoztatás minden hibájával együtt az elmúlt évtizedek egyik legeredményesebb magyar gazdaságpolitikai innovációja, amelynek megszervezése és működésének folyamatos csiszolgatása vezetett oda, hogy a csúcson 240 ezer főt foglalkoztató programban ma már csak százezren dolgoznak és az elsődleges munkaerőpiacra kilépők száma folyamatosan növekszik.

A foglalkoztatás bővülésének köszönhetően több évtizedes elmaradásunkat pótoltuk és ma már meghaladja a foglalkoztatási rátánk a visegrádi országok és az unió átlagát, de még mindig 6 százalékponttal marad el a német szinthez képest. Mindez azt jelenti, hogy amit ma munkaerőhiánynak érzékelnek a vállalkozások, az a korábbiakhoz képest, amikor egy üres álláshelyre négy jelentkező is jutott, inkább tekinthető a munkaerőpiac feszessé válásának. Európai összehasonlításban van még munkaerő-tartalékunk, amelynek mobilizálásán dolgozunk.

A munkaerőpiac feszessé válása és a 2011-ben térségünk előtt is megnyíló európai munkaerőpiac, amely megteremtette a szabad európai munkavállalás lehetőségét, megerősítette a munkavállalók évtizedek óta gyenge alkupozícióját. Bár a béreket a vállalatok emelik, a kormány ebben a kérdésben is egyensúlyra törekszik, valamint arra, hogy a munkavállalók és a vállalkozások tudásszintjének és hatékonyságának növeléséhez hozzájáruljon, de a piacgazdaság folyamataiba a szükséges szintnél jobban nem kíván beavatkozni.

A 2010 előtt megsarcolt magyar vállalatok nem voltak képesek a megsarcolt magyar családoknak növekvő béreket biztosítani: 2002 és 2010 között a reálbérek 13,3 százalékkal, 2010 és 2018 között viszont több mint 40 százalékkal nőttek.

A jövőnk hét pillére

Magyarország a 2010 előtti örökség miatt nagy hátrányból indul a nyugati gazdaságokhoz való felzárkózási versenyben. A fenti gazdaságtörténeti fordulatokkal sikerült felzárkóznunk a visegrádi országokhoz, hogy aztán onnan folytassuk, ahol a többiek már jártak. A kormány és azon belül is a gazdaságfejlesztésért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium most azon dolgozik, hogy megragadjuk azt az egyszeri lehetőséget, amit az eddig elért eredmények teremtettek számunkra. Ahhoz, hogy sikerrel járjunk, a korábbi hét eredmény megőrzése mellett az alábbi hét újabb célt kell megvalósítanunk. Ezek már nem a gazdaságunk újraélesztését és stabilizálását szolgálják, hanem annak versenybe állítását.

A magyar gazdaságpolitika célja, hogy 2030-ig 80 százalékban klímasemlegessé váljon, azaz nyolcvan százalékban széndioxid-kibocsátás mentes legyen villamosenergia termelésünk. A három legnagyobb „erőművünk” Paks2, a napelem-hálózat, valamint a „megspórolt energia” lesz. Magyarország arra törekszik, hogy az új technológiai korszakban a digitalizáció által megfizethető árú, környezetvédelmi szempontból fenntartható, a klímaváltozás kihívásaira választ nyújtó, biztonságos alapinfrastruktúrák működjenek az országban. Ehhez szükség van egyrészt a kis- és nagybefektetőkre egyaránt építő napenergia alapú (ún. fotovoltaikus) erőműrendszer létrehozására és integrálására a hazai energiarendszerbe, illetve a nukleáris és az előbbieket kiegészítő rugalmas gázos kapacitások fejlesztésére is. A kormányzat célja emellett, hogy felgyorsítsa a háztartások okos mérőműszereinek felszerelését.

Az energiatermelés mellett az energia raktározása is kiemelt feladat. Ebben fontos szerepet játszik az elektromos autózás terjedése is. A régiónkban hazánkban a legkiterjedtebb az elektromos töltőhálózat és a legelterjedtebb az elektromos autók használata. Az elektromos autók száma az elmúlt években évente duplázódott, 2018 végére pedig már összesen 600 töltőállomás létesült az országban – 2021-re az autópályák és főutak mentén szintén biztosítottá válik a töltés 50 kilométeres sugarú körben. Ezt az előnyünket a jövőben is fenn kívánjuk tartani.

Energiafüggetlenségünk szempontjából fontos tehát, hogy magunk is képesek legyünk a magyarok által elfogyasztott energia megtermelésére és szükség esetén tárolására, míg energiabiztonságunk szempontjából fontos, hogy külső energiaforrásainkat diverzifikáljuk, több forrásból is képesek legyünk energiához jutni, ezért határkeresztező kapacitásainkat bővítjük, hogy a magyarok energiabiztonságát ezzel is erősítsük.

A magyar gazdaságpolitika stratégiai víziója, hogy Magyarországot az állampolgárokkal közösen tiszta országgá tegye. Törekszünk arra, hogy a keletkező hulladékot anyagában és energiájában minél nagyobb arányban újrahasznosítsuk úgy, hogy csak a lehető legkisebb fennmaradó rész esetében legyen szükség lerakásra. A cél, hogy az illegális hulladéklerakókat felszámoljuk, hiszen az életminőségünket a környezet tisztasága is meghatározza. Az életszínvonal emelésének célját a környezet tisztaságával, összetett értékrendszerben kell értelmeznünk. Hazánk e tekintetben jól áll, az Eurostat adatai szerint 2017-re már teljesítette a 2020-ra vállalt megújuló energiaforrás-részesedési célját, ami az EU-tagok többségéről nem mondható el.

Német mintára körforgásos gazdaságot építünk, vagyis a mindennapi használat során elhasználódó anyagokat újrahasznosítjuk és abból biztosítjuk az ipar anyagigényét. Megóvjuk ivóvíz készleteinket és megteremtjük a fenntartható vízgazdálkodás feltételeit, ugyanis ez jövőnk egyik legfontosabb nemzetbiztonsági kérdése.

Az innovációvezérelt gazdasági növekedés biztosítása érdekében egyetemközpontú innovációs ökoszisztémák létrehozásán és a magyar innovációs rendszer felépítésén dolgozunk. A növekedés a jövőben mindinkább a tudásra épül. Éppen ezért olyan növekedési és innovációs pólusokat, vagyis gazdasági gravitációs központokat hozunk létre, amelyek új kapukat nyitnak meg a külföldi és hazai vállalatok előtt.

Közelebb visszük a kutatóintézeteket az egyetemekhez, az így megerősödött egyetemeket pedig a gazdaság szereplőihez. A közelmúlt nemzetközi sikerpéldái (Finnország, Izrael, Katalónia), a világ vezető innovációs központjainak példái (USA, Németország, Franciaország) alapján első lépésben nyolc, egyetemek köré épülő tudományos parkot (ún. Science Parkot) hozunk létre Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Zalaegerszegen valamint két budapesti egyetemen, a BME-n és a Semmelweis Egyetemen, továbbá a nem nevesített egyetemi városainkban kiválósági központokat hozunk létre.

A nemzetközi és hazai vállalatok tudásközpontokon és innovációs ökoszisztémákon keresztül való találkozása egymással, illetve a hazai kutatóintézetekkel és egyetemekkel a magyar gazdaság ipari dimenzióváltását is segíti, támogatva, hogy a magyar kkv-k bekapcsolódjanak a nemzetközi értékláncokba és nemzetközi piacra lépjenek. Ennek egyik módja, ha segítjük a hazai vállalatokat, hogy kapcsolatba lépjenek a világexport 80 százalékát adó 600 globális értéklánccal, így hozzáférést szerezve a globális piacokhoz is. Természetesen emellett a másik út, hogy a hazai kkv-szektort segítjük a világpiachoz kapcsolódni közvetlenül, illetve az egyetemi-tudományos szférán keresztül. Célunk, hogy hazai ötletekből magyar vállalkozások magyar termékeket fejlesszenek, és ezekkel közvetlenül jelenjenek meg a világpiacon. Ehhez az is szükséges, hogy stratégiai vállalatainkat és a nagy növekedési ígérettel kecsegtető vállalkozásainkat, amelyek idővel magyar multivá válhatnak, megvédjük a külföldi felvásárlástól és türelmes tőkével lássuk el őket, hogy legyen idejük céljaikat megvalósítani. E cél teljesítésére hozzuk létre izraeli és német mintára a Magyar Tőkealapot.

A magyar kormány a digitalizációs alapinfrastruktúra fejlesztésével biztosítja a 4. ipari forradalomra való felkészültségünket. A szélessávú internet lefedettségét tekintve hazánk megelőzi az EU-t, a 4G-lefedettségben és gyorsaságban pedig az unió első hat országa közé tartozik. Ezért kiváló lehetőség, hogy a digitális infrastruktúrára építve hazánk az elsők között teszteli az 5G hálózatok nyújtotta előnyöket és hatásokat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által életre hívott Mesterséges Intelligencia Koalíció segíti, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön. A magyar adatbányászok anyanyelvként beszélik a kódnyelveket: a HackerRank (egy programozóknak teszteket író, és állást közvetítő cég) 2018-as rangsora szerint a magyar programozók az 5. legjobbak a világon, Japánt és Tajvant megelőzve.

A kiváló infrastrukturális alapokban és programozóink kiemelkedő képességeiben rejlő lehetőségek maximális kiaknázása érdekében tudatos és etikus gazdálkodást folytatunk adatvagyonunkkal. Lehetővé kívánjuk tenni, hogy a magyar adatvagyont a kreatív magyarok és a Magyarországon működő vállalkozások korunk kihívásainak megoldására hasznosítsák. A kormány célja az adatgazdaság értékláncainak kiépítése. Azon dolgozunk, hogy a Magyarországon keletkező adatot a magyarok életminőségének szolgálatába állítsuk.

A magyar gazdaságpolitika a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével beköti Magyarországot a nemzetközi vérkeringésbe és megteremti az egységes kárpát-medencei térség létrejöttének feltételeit. A cél az, hogy falvaink és új tudásközpontjaink a világ minden pontjáról könnyedén, gyorsan és biztonságosan elérhetők legyenek, és a Magyarországon előállított vagy értékesítésre előkészített áruk gyorsan, költséghatékonyan és környezetkímélő módon jussanak el rendeltetési helyükre.

A gyorsforgalmi úthálózat összesített hossza 2023-ig közel megduplázódik, a fővárost az összes megyeszékhellyel gyorsforgalmi út köti majd össze. A fejlesztések eredményeképpen bármely településről 30 percen belül elérhető lesz egy gyorsforgalmi út. A közösségi közlekedésben a kormány bevezeti az egyjegy rendszert, vagyis az ország bármely pontjáról bárhova el lehet majd jutni egyetlen jegy megvásárlásával, és rövidülnek az átszállási idők is. A vasúti közlekedés fejlesztésével az autóbuszok szerepe ráhordó jellegű lesz, kiszolgálandó és kiegészítendő a közlekedés vasúti gerincét. Ugyanakkor e területen is cél a tiszta és okos energiafelhasználás, így a huszonötezer főnél nagyobb lélekszámú városok már csak elektromos buszokat vásárolhatnak majd 2022-től. Folytatódnak a vasútvillamosítások és az autópálya-építések, hogy az egységes kárpát-medencei gazdasági térség létrejöhessen és a határokon átívelő kölcsönös tudásáramlás és áruforgalom minden akadályát lebonthassuk.

Gazdaságstratégiai szempontból különösen fontos a magyar közlekedési infrastruktúra kelet-közép-európai léptékű újragondolása. A régiónkat összekötő gyorsforgalmi út- és vasúthálózat, valamint ún. intermodális logisztikai csomópontjaink mind azt a célt szolgálják, hogy a térség többi országával együtt gondolkodva fejlesszük közlekedési infrastruktúránkat olyan hálózattá, amely nemzeteinket az itt élők számára kényelmessé és az ide befektetni vágyók számára vonzóvá teszi. Ennek igénye akkor a legszembeötlőbb, ha összevetjük Európa nyugati és keleti felének gyorsforgalmi- és gyorsvasúthálózatát.

Klikk a képre!

A kilencvenes években nem csak másfélmillió munkahely szűnt meg Magyarországon, a munkahelyek 30 százaléka, hanem az ehhez kapcsolódó és a szakmakultúrákat kiszolgáló szak- és felnőttképzés infrastruktúrája is leépült, amit a munkapiac mennyiségi fordulatával párhuzamosan építünk vissza. A felnőttképzésben résztvevők aránya a 2010-es három százalékról 2017-re 6,2 százalékra emelkedett, és a cél, hogy 2030-ra 25 százalékra emelkedjen.

A magyar ösztönző állam a piaci verseny mechanizmusait vezeti be a képzési rendszerbe is: a magyar diplomás pályakövetési rendszerben a kormány már jelenleg is big data alapon, vagyis a teljes adathalmazt vizsgálva, a képzési adatokat az adóhatóság adataival anonim módon összekötve meg tudja állapítani, hogy bármely egyetem adott képzésében végző hallgató milyen gyorsan, milyen bérvárománnyal és vajon a szakterületének megfelelő munkakörben helyezkedik-e el. Ugyanezt a rendszert építjük ki most a szak- és felnőttképzésben is, hogy növeljük a piaci versenyt a képzőhelyek között. A rendszer működése alapján képesek leszünk információt szolgáltatni a képzéseket igénybevevő vállalkozásoknak és magánszemélyeknek, hogy a számukra legmegfelelőbb képzést tudják választani.

A kormány célja, hogy a legjobb oktatók oktassanak, a hallgatók pedig a legfejlettebb technológiákkal ismerkedjenek meg. A keresletorientált és mérhető képzési rendszer csak a cégek bevonásával valósulhat meg. A pályakövetés új gyakorlatai szükségesek ahhoz, hogy valódi értékkel bíró képzések legyenek a piacon. A piaci ösztönzők és a verseny erősítésén túl megtörténik a felnőttképzés kiszélesítése is annak érdekében, hogy a magyar munkaerő rugalmasan tudjon reagálni a technológiai változások jelentette munkaerőpiaci kihívásokra.

Ezt igazolja az is, hogy Magyarország az egy főre jutó Nobel-díjak számában a világ 15 legjobbja között van. A világhírű fizikus, Teller Ede úgy vélte, tudományos sikereit kifejezetten anyanyelvének köszönheti. A számos, általam megkérdezett, Magyarországon jelen levő vállalat vezetője is rendre nyelvünkben, kultúránkban, szabadságszeretetünkben véli felfedezni a magyarok kivételes tehetségének forrását. Adottságainkra pedig érdemes tudatosan is építenünk. Hogy a kreativitás ne váljon céltalan csapongássá és a teremtő energiát hasznosítani tudjuk, gondolatainkat mederbe kell terelnünk. Ezért fókuszáljuk a tudományos, kutatási és innovációs képességünket azokra a területekre, ahol követnünk kell azokat a globális trendeket, amelyek közösségünk számára fontosak, illetve ahol mi magunk „jók vagyunk” és ezért különös figyelmet érdemelnek. E területeken tud Magyarország igazán sokat nyújtani a nemzetközi közösségnek és a piaci szereplőknek, ezáltal hozzájárulva a magyar vállalatok megerősödéséhez illetve magyarok életszínvonalának tartós és fenntartható emelkedéséhez.

Címlapkép forrása: MTI/Balogh Zoltán