május 30, 2019 0

A JP Morgan 5 millió dollár megfizetésébe egyezett bele, hogy megoldjon egy ellene felhozott vádat, amely szerint a bank szülői szabadságra vonatkozó politikája hagy némi kivetni valót maga után.

Jelen esetben egy férfi dolgozó perelte be a bankot, mivel szerinte a férfiakat negatívan diszkriminálja a szülői szabadság, és inkább a nőknek kedveznek vele.

A kártérítési per egy 2017-es ügynek a végére tesz pontot, a bank alkalmazottja akkor sikertelenül pályázott a 16 hetes szülői szabadságra és azzal járó juttatásra, amelyet a bank azoknak a szülőknek ad oda, akik elsődleges gondviselői a született gyermeknek.

A pert indító férfi szerint a bank csak papíron igyekszik semlegesnek látszani a nemek szempontjából, de igazából nem az, hiszen azt mutatta az elutasítással, hogy csak egy nő maradhat otthon az újszülöttel, holott egy apa is dönthet úgy, hogy átvállalja ezt a szerepet – mondta.

A férfi szerint a bank arra hivatkozott, hogy úgy gondolták, az anya az elsődleges gondozója az újszülöttnek, és mivel a felesége nem volt munkaképtelen és tanárként amúgy is ott volt neki az egész nyár szabadságnak, ezért nem jelentkezhetett a szülői szabadságra.

Az ügyben megítélt 5 millió dollárt szétosztják majd azon férfi kollégák között, akiknek jelentkezését hasonló módon elutasította a bank.

Egyébként Amerika azon kevés országok közé tartozik, ahol nincs államilag finanszírozott szülői szabadság, és sok cég máig nem nyújt ilyen lehetőséget a dolgozóinak.

(Bloomberg)