Továbbra is Magyarországon az egyik legalacsonyabbak a lakossági energiaárak Európában, a jövedelmekhez képest azonban már nem ilyen rózsás a kép.
A budapesti lakossági áramfogyasztók fizetik a harmadik legalacsonyabb tarifát az Európai fővárosok között a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) Eurostat adatai alapján összeállított májusi statisztikája szerint.
A kilowattóránkénti 11,81 eurócentes értéknél csak Szófiában (11,07 eurócent) és Belgrádban (7,24 eurócent) volt alacsonyabb a tarifa, míg a régiós országok fővárosai közül Prága a legdrágább ilyen szempontból, ahol a budapestihez képest közel kétszer annyiba (21,98 eurócent) kerül a villamos energia a lakossági fogyasztóknak.
A magyar főváros olcsóságát elsősorban az alacsony energiadíj (az energiahordozó tulajdonképpeni ára), illetve az energiaadó hiánya teszi lehetővé, míg a rendszerhasználati díj nem számít kirívóan alacsonynak.
Vásárlóerő-paritáson a budapesti áraknál már kilenc városban is kisebbek az átlagárak, ez azonban a volt szocialista országok fővárosai közül csak Ljubljanára és Belgrádra igaz. A tarifák ilyen szempontból Prágában a legmagasabbak. A MEKH ebben az esetben egy fiktív valutában, az európai vásárlóerő-egységben (Purchasing Power Standard, PPS) méri az árakat, amely az Európai Unió 28 tagállamának átlagos árszínvonalán mérve 1 euró értékű vásárlóerőt jelent. Az árszínvonal tagállamról tagállamra eltér, ezért a nemzeti valutában számolt végfelhasználói árakat elosztották a GDP szintjén aggregált vásárlóerő-paritással (PPP-vel, purchasing power parity).
A vásárlóerő-paritáson mért árak gyakorlatilag az egyes országok árszínvonalának uniós átlagos árszínvonaltól való eltérésével korrigálják a nominális árakat. Ez a korrekció a fővárosokra kalkulált végfelhasználó árakat gyakorlatilag az országos árszínvonal tükrében értékeli. Így egy magas nominális végfelhasználói átlagár egy relatíve magas fogyasztói árszínvonalú országban vásárlóerő-paritásra átszámítva már jóval olcsóbb. Ha viszont az uniós átlagos árszínvonaltól elmarad az országos árszínvonal, úgy a vásárlóerő-paritásos ár alakul magasabban, ahogy például Budapesten.
A lakossági földgázárak viszont továbbra is Budapesten a legalacsonyabbak a vizsgált európai fővárosok között, immár hosszú hónapok óta. A 3,22 eurócent/kilowattórás tarifához hasonlóan alacsony árakat csak Belgrádban (3,25 eurócent) és Bukarestben (3,41 eurócent) lehet találni, de az olyan régiós fővárosokban mint Pozsony (4,84 eurócent), Prága (6,01 eurócent) vagy Bécs (7,46 eurócent), messze meghaladják a magyarországi szintet. Az átlagár Stockholmban (23,90 eurócent) messze a legmagasabb, a második Koppenhága tarifái (9,88 eurócent) is messze elmaradnak ettől.
Az árak összetevőit vizsgálva az látható, hogy az energiadíj szintén Budapesten a legalacsonyabb, és míg energiaadó ez esetben sem épül az árba, addig a hazai rendszerhasználati díj és áfa már nem számít olyan alacsonynak nemzetközi összevetésben.
Vásárlóerő-paritáson Budapestnél három európai fővárosban alacsonyabb a gázár, de az ilyen szempontból következő kelet-európai városban, Belgrádban is jóval magasabb az érték, mint a magyar fővárosban.
Arról, hogy az abszolút értékben és vásárlóerő-paritáson számolt árak valójában mekkora terhet jelenthetnek a hazai háztartásoknak, sokkal többet mond a jövedelemhez viszonyított rezsistatisztika. Ez alapján a budapesti fogyasztók energiaköltségei már egyáltalán nem tűnnek olyan kedvezőnek, a 25 vizsgált város közül 13 városban is kisebb a relatív, vagyis a fizetésekhez viszonyított teher – igaz, ezek közül csak egy, Ljubljana számít volt szocialista országnak.
Hiába rendkívül alacsonyak tehát az államilag szabályozott és nyomott szinten tartott áram- és gázárak, a Magyarország gazdaságilag legfejlettebb részének számító fővárosi régióban ahhoz sem elegendők, hogy a mezőny első felébe kerüljenek, mivel a magyar átlagjövedelmek még ennél is szerényebbek nemzetközi összevetésben.
Címlapkép: MTI/Rosta Tibor