május 25, 2019 0

Legalább másfél évvel ezelőtt nyújtotta be támogatási igényét az a négy cég, amely a napokban nyert pénzt a korábbi nagy slágernek számító uniós prototípus-fejlesztési pályázaton – derült ki a támogatott projektkereső oldalon elérhető adatokból. Sok hónapja nem hirdettek már ezen a kiíráson nyertest, így a fejlemény fokozottan érdekes. További 7 cég egy megújuló energiás fejlesztéseket támogató pályázaton örülhet sikerének, illetve további 17 cég vállalati komplex infokommunikációs projektjére kapott most támogatást.

A 2014-2020-as uniós pályázati ciklus egyik slágerpályázatának számított a 2015-ben meghirdetett „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” című, GINOP-2.1.7-15 kódszámú felhívás, hiszen a pályázati adatbázis szerint 2688 cég ugrott rá, amelyek összesen 169 milliárd forintnyi támogatási igényt nyújtottak be. Közülük azonban rengeteg pályázatot „kiszórtak” a korlátozott megalapozottság, szakmaiság, túlzott költségigények, vagy egyéb okok miatt. Ezt jelzi az is, hogy idáig mindössze 803 darab pályázatot minősített támogatásra érdemesnek az Irányító Hatóság 50 milliárd forintos keretösszeggel, és közülük 789 darab a hatályos szerződés, amelyek támogatási összege együtt 49 milliárd forint. Ezek közül 739 projektre összesen 35,9 milliárd forintot fizettek ki eddig.

A vonzereje miatt a pályázatra sokan ráugrottak, de éppen ez (az elbíráló intézményrendszer leterhelése) volt az egyik oka annak is, hogy csak nagyon lassan születtek meg az első támogatói döntések, noha az új piaci megoldásoknak, az innovációra épülő projekteknek az idő az ellenségük. Számos pályázó lehetett, aki bár nyert, de a túl lassú támogatói döntés miatt végül elállhatott a projekt támogatási szerződésétől.

Mindezen háttér mellett érdekes, hogy sok hónapnyi szünet után május 23-án négy új nyertest hirdettek ebben a korábban nagyon népszerű pályázatban, amelyre támogatási igényt már tavaly január eleje óta nem is lehetett beadni. Ez tehát egyúttal azt is jelenti, hogy az alábbi négy nyertes cég legalább másfél évet várt a nyertes döntésre:

  • Az YSSELBACH Méréstechnikai és Kereskedelmi Kft. „Hyper-sense épület levegőminőség ellenőrző és riasztó rendszer prototípusa” projektre 105,5 millió forintot nyert
  • A Winery Datamanagement Kft. 49,15 millió forintot nyert „Borazonosító és információs rendszer fejlesztése” című projektjére
  • A TRANSCOMMERS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 32 millió forintot nyert „Hibrid inverter és energiatároló rendszer kifejlesztése a Transcommers Kft.-nél” című projektjére
  • Az MMATT Kft. pedig 23 millió forintot nyert „Ipari felhasználásra tervezett, gyorsulásmérő, távolságmérő és optikai szenzorokkal felszerelt, üzemcsarnokokban telepített ipari daruk folyamatos darupálya ellenőrzésre szolgáló monitoring rendszer – DaMoR” című projektjére.


A fenti négy cég (és a többi nyertes) számára is bizonyára kedvező az az április elsejei módosítás, hogy a projektek befejezésének végső határidejét a kiíró egy évvel 2020. december 31-re módosította.

A fentieken túl 7 cég a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel” című, GINOP-4.1.1-8-4-4-16 kódszámú pályázaton nyert, további 17 cég pedig a „Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása” című, GINOP-3.2.2-8-2-4-16 kódszámú pályázaton kapott támogatási forrást.

A megújuló energiás pályázaton az adatbázis szerint 381 cég indult 7,5 milliárd forintos támogatási igénnyel, közülük 160-at támogatott eddig a kiíró 3,5 milliárd forinttal, de csak 83 projekt esetén történt már kifizetés összesen 614 millió forint összegben.

Az infokommunikációs pályázatra szintén rengeteg cég ugrott rá: eddig 1641, 15,7 milliárd forintos támogatási összeggel, közülük eddig 777 céget támogatott a kiíró 7,5 milliárd forinttal, de csak 457 projektre történt eddig kifizetés összesen 2,2 milliárd forint összegben.

Amint egy május eleji másik cikkben megírtuk: a hónap elején tömegesen hirdettek a GINOP-5.2.4-16 – Gyakornoki program pályakezdők támogatására című pályázaton:

2019.05.07 13:34 135 cég nyert milliárdos EU-támogatást gyakornoki programjára

Címlapkép forrása: Ilia Yefimovich/picture alliance via Getty Images