HU Language HU
Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esett Amerika
augusztus 9, 2019 0

A kínaiak akarnak valamit, de szerintem 25 évnyi kínai visszaélés után nekünk most nem sürgős a megállapodás, a Huaweit pedig nem engedjük a piacainkhoz – lényegében ezeket üzente a Fehér Ház kertjében nyilatkozó Donald Trump amerikai elnök ma délután, amelyek ismét alapot adtak arra, hogy a részvénypiacok essenek a kereskedelmi konfliktus tartós fennmaradása miatt. Mivel Trump fokozottan figyeli a részvényindexeket, így nem véletlen, hogy ma ismét agresszív kamatvágást követelt a Fedtől, most ráadásul ki is mondta, hogy egyszeri 1%-pontos vágást kéne megtennie az intézménynek. Ezek persze nem segítettek ma a részvénypiacokon, miközben a bírálatok tovább rombolják a független intézmény hírnevét.

Mínusz lett a vége mindhárom indexnél 2019.08.09 22:03

A zárás előtti percekben újra eladói nyomás látszott a három vezető amerikai részvényindexnél, így a kis pluszban lévő Dow Jones is végül 0,3%-os eséssel zárta a napot. Az S&P 0,7%-os, a Nasdaq pedig 1%-os mínusszal búcsúztatta a napot, illetve a hetet. A Dow 30 komponense közül végül a legnagyobb esés záráskor is az IBM papírjainál látszott, de az Intel is 2% feletti eséssel búcsúztatta a napot, illetve a hetet.

Visszajött Amerika, pluszban a Dow 2019.08.09 21:38

A nyitás előtt bő fél órával minimális pluszba lendült a Dow Jones index, azaz tegnap után ma is szépen elolvadt a kezdeti jelentős plusz. Ez arra utal, hogy a hét eleji masszív esések után sok befektető már azt kereste, hogy mikor tud ezeken a mélybe nyomott árfolyamokon bevásárolni, hogy aztán majd az emelkedésből profitálni tudjon. Az S&P egyébként még mindig 0,3%-os mínuszban jár, a technológiai-túlsúlyos Nasdaq pedig 0,6%-os esésnél. Utóbbi index számos komponensét fokozottan megviseli a friss Huawei-döntés, miszerint Donald Trump továbbra sem engedné amerikai cégeknek, hogy eszközöket adjanak el a kínai cégnek, ez pedig az amerikai chip- és egyéb eszközök gyártóinak árfolyamát megviseli.

Kicsit enyhült az eladói nyomás 2019.08.09 20:38

A nyitás utáni órákban látott 1% körüli eséshez képest most már csak 0,3-0,8%-os csökkenés látszik a három vezető amerikai részvényindexnél. A legkisebb a Dow Jonesnál mutatkozik, a legnagyobb pedig a Nasdaqnál, amelyet lehúznak a chipgyártók a Huaweit érintő mai amerikai döntés miatt (mégsem adhatnak el neki az amerikai cégek egyelőre eszközöket). A Dow 30 komponense közül a fentivel összefüggésben jelenleg az IBM mutatja a legnagyobb 2,7%-os esést, mellette a kereskedelmi háború elhúzódása miatt továbbra is szenved a Caterpillar, és az Intel is.

Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esik Amerika 2019.08.09 18:25

1% körüli mínuszban járnak a vezető amerikai részvényindexek a délutáni kereskedés során, mivel pár órája Donald Trump amerikai elnök az alábbi üzeneteket fogalmazta meg:

!–>

  • Mégsem üzletelünk egyelőre a kínai távközlési gyártó Huawei-jel, amire az amerikai chipgyártók újra jócskán estek. Az ügy háttere, hogy Trump nemzetbiztonsági okokra hivatkozva májusban megtiltotta az amerikai vállalatoknak, hogy eszközöket adjanak el a Huaweinek (illetve a kormányzati szerveknek, hogy Huawei eszközöket használjanak), de aztán a nyár során átmeneti engedélyek kiadására tett ígéretet, amellyel pár amerikai cég tudott volna eszközöket adni a kínaiaknak. Trump mai jelzése tehát arra utal, hogy elhalasztják ezeknek az engedélyeknek a kiadását, és feltehetően ezzel akarja megtorolni azt, hogy a kínaiak a legutóbbi Trump-tarifaemelésre (10% 300 milliárd dollárnyi kínai termékre) az amerikai agrártermékek vásárlását leállították.
  • Nem állok készen megkötni a kínaiakkal a kereskedelmi megállapodást, és nem is sürgős ennek megkötése, mivel a kínaiak 25 évig úgyis visszaéléseket követtek el kereskedelmi fronton. Ő úgy érzékeli, hogy a kínaiak akarnak valamit, de ő most még nem akar lépni. Ezzel a jelzéssel és a Huawei-döntéssel feltehetően még nagyobb nyomást akar helyezni a kínaiaknak, hogy adják fel keményvonalas hozzáállásukat és tegyenek engedményeket/ajánlatokat.
  • Az erős dollár kárt okoz az amerikai gyáriparnak, a Fed monetáris politikája pedig „gúzsba köti” a nemzetgazdaságot, ezért a jegybanknak egy százalékpontos kamatcsökkentést kell végrehajtania a jelenlegi 2-2,25%-os sávból. A piacok egyébként jelenleg arra számítanak, hogy a Fed januárig összesen 75 bázisponttal vágja majd a kamatot, az egyszeri 1%-pontos vágás annyira drámai lépés lenne, amit még a 2008-2009-es válság kitörésekor sem hajtott végre a Fed.

!–>A fenti hírek összességére, az elhúzódó kereskedelmi háború káros hatásaira, illetve az olasz kormányválságból adódó aggodalmak hatására az amerikai részvényindexek a nyitás óta süllyednek és jelenleg 1% körüli mínuszban állnak. A dollár kissé gyengült dél óta, az euróval szemben 1,12-ről 1,1220-ig jutott.

2019.08.09 11:49 A világháború óta példátlan olasz kísérletre szakadnak a piacok

Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esik Amerika

Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esik Amerika

A spot WTI és a Brent árfolyama 2,5-3% körüli mértékben ugrott ma azon félelmek hatására, hogy az OPEC esetleg nagyobb termelés-csökkentésről határoz majd, miközben az európai olajkészletek a vártnál nagyobb mértékben csökkentek júliusban.

Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esik Amerika

Az arany ma 6 éves csúcsra ugrott az olasz kormányválsággal kapcsolatos hírekre, a márciusi Brexitre készülés miatt okozott brit gazdasági recesszióra és általában azért, mert rohamosan terjed a világban a negatív kamatozású állampapírok volumene. Erről bővebben alábbi cikkünkben írtunk:

2019.08.09 17:40 6 éves csúcsra szárnyalt, de miért? – Megdöbbentő ábrán a magyarázat!

Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esik Amerika

Címlapkép forrása: Tasos Katopodis/Getty Images

6 éves csúcsra szárnyalt, de miért? – Megdöbbentő ábrán a magyarázat! 2019.08.09 17:40

Megdöbbentően látványos ábrát tett a heti piaci összefoglalójába pénteken a Nordea Bank, amely világosan rámutat arra, hogy miért ugrott az elmúlt hetekben 200 dollárral 1500 dollár fölé, azaz 6 éves csúcsra az arany árfolyama.

tovább a cikkhez…

Nagy emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést az OTP 2019.08.09 17:14

Estek pénteken az európai tőzsdék, a kontinens részvényindexei közül az olasz börze teljesített a leggyengébben, miután a befektetők a fokozódó olasz belpolitikai bizonytalanság miatt aggódtak. A magyar tőzsde mindemellett erősödött, míg a hazai blue chipek közül az OTP nagyot emelkedett a társaság vártnál kedvezőbb gyorsjelentése után, az OTP rekordprofitról számolt be a második negyedévben, az OTP végül 2,6 százalékos emelkedéssel fejezte be a pénteki kereskedést.

tovább a cikkhez…

Bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az olasz kormány ellen 2019.08.09 13:54

Bizalmatlansági indítványt nyújt be az olasz kormánykoalíciót alkotó egyik párt, a Liga Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ellen, és az ezt bejelentő pénteki közleményben mielőbbi választásokat is sürget. Az ügy előzményei bővebben:

tovább a cikkhez…