Komoly fejlődési ívet tudhat maga mögött a magyar kockázati- és magántőkepiac az utóbbi 10 évben, olyannyira, hogy mára egy dinamikusan bővülő ökoszisztémát láthatunk. Tízéves időtávon nem irreális cél, hogy meginduljon a magyar kockázatitőke/magántőke ökoszisztéma akár tőkegyűjtés, akár befektetések tekintetében a CEE, V4-es régiók és balkáni országok irányába is – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Eszter Elemér, a Magyar Kockázati-és Magántőke Egyesület (HVCA) elnöke. A szakember szerint nem csak a múltban, a jövőben is fontos szerep hárul az államra a kockázatitőke-piacon, de az okostőke az, amiben még van hova fejlődnie a szektornak.

Hogyan értékelné a régióban és benne Magyarországon a kockázati- és magántőkepiac helyzetét az elmúlt 10 évben, most, és mit lát a következő 10 évre nézve?

Eszter Elemér: Eredetileg bölcsész vagyok, ezért más a megközelítésem, mint egy közgazdászé. Szerintem fontosabb az, hogy honnan hová jutottunk el, mint az, hogy mi a pillanatnyi állapot. Az is segít a fejődési ív értékelésében, hogy vállalkozói háttérrel is rendelkezem. 2004-ben egy élelmiszeripari startup üzleti angyalbefektetőjeként azt néztem, hol lehetne forrást találni a cégünknek, egyedül az Euroventurest és Hradszki Lászlót találtuk meg a 3TS Capital Partnersszel. A ValDeal nevű, részben állami forrásból megalakult akcelerátor segítségével az USA-ban jártunk egy befektetési roadshow-n, és ott tanultam meg, hogy mi is az, hogy kockázatitőke.

Ha azt tekintem kiindulási pontnak, hogy 15 éve a vállalkozó szó szinonimája az ügyeskedő volt, és 10 cégalapító közül talán egy ismerte azt a szót, hogy onepager, akkor azt mondhatom, hogy komoly fejlődési ívet tudhatunk magunk mögött. A nemzetközi gyakorlat hazai beágyazódásának voltak vállalkozó szellemű, úttörői a pénzügyi vállalkozások alapítói és az állami döntéshozók között. Mára egy dinamikusan növekvő ökoszisztémát látunk. A hazai alapítású, vagy nemzetközi háttérrel induló kockázati és magántőke alapkezelők mellett létrejöttek akcelerátorok, inkubátorok és kifejezetten a VC/PE tranzakciókra specializálódott tanácsadók, illetve a nagyobb tanácsadók is megtalálták a maguk helyét.

Azok közül a kockázatitőke-alapkezelők közül, akik 10-12 évvel ezelőtt elindultak, vannak már regionális, a private equitybe is belenőtt, nagyon sikeres alapkezelők. Eklatáns példa az Euroventures, a Portfolion. Más szempontból említést érdemel a Hiventures és az Impact Ventures. Jó látni, hogy sok az aktív alapkezelő csapat, a teljesség igénye nélkül, csak példaként említem a palettáról ezt a négyet. Az Euroventures és a Portfolion a lokális startup kockázatitőke-alapkezelőből alakult át regionális kockázatitőke/magántőke céggé. A Hiventures egy alapvetően állami forrás kezelő, de piaci jó gyakorlatokat használó alapkezelő, az Impact Ventures pedig a szektorális és geográfiai szegmentáláson túl egy új egyedi hozamtípust, a társadalmi hasznosságot váró alapkezelő. Vagyis a pillanatkép igen színesnek mondható és a darabszám, a kihelyezések és az exitek tekintetében optimizmusra ad okot

A jövőre vonatkozóan mit lát?

E. E.: Rengeteg munkát és kihívást magunk előtt. Abban biztos vagyok, hogy sokan indultak el nemzetközi intézményi LP-k, befektetők felé, ami jó dinamikát ad ennek a piacnak. Tízéves időtávon nem irreális cél, hogy meginduljon a magyar kockázatitőke/magántőke ökoszisztéma akár tőkegyűjtés, akár befektetések tekintetében a CEE és V4-es régiók és balkáni országok irányába. Magyarország helyzete bizonyos szempontból hasonlít Izrael a „startup-nemzet” lehetőségeire és kihívásaira. A VC/PE szektor álláspontom szerint az egyik kitörési pontunk. Egyértelmű nemzeti érdek, hogy a kockázati tőke iparágat gyarapítsuk, erősítsük, növeljük. Ez ma bíztató úton halad.

A nyugati országokban sokkal erősebb a magánbefektetői jelenlét a kockázatitőke-piacon és a befektetések korai fázisában, míg a régióban nagyobb szerep hárul az állami jelenlétre a stratupok finanszírozásában. Ön hogy látja ezt a kettőséget? Tényleg szükség van az ilyen fokú állami szerepvállalásra a régióban és hazánkban?

E. E.: Egy kialakulóban lévő, kezdeti, infrastrukturális kockázatokat is bőven tartalmazó piacra a magánbefektetők csak nagyon ritkán lépnek be. Az állami jelenlét nem csak a régiónkban és hazánkban jellemző, hanem Izraelben, Japánban, Németországban, de még az USA-ban is különböző módon, de jelentős szerepet vállal még most is az állam a VC-ökoszisztémával való együttműködésben és fejlesztésében. Magyarországon a fokozott állami szerepvállalásnak az volt az oka, hogy a nullából kellett építkezni. Azt nagyon pozitív folyamatnak látom, hogy az egyesületen belül sok olyan alapkezelő van, aki a Jeremie programban való részvételt – vagyis az első állami kockázati tőkeprogramot – követően már a 2. vagy 3. új alapját építi.

Nagyon fontos megemlítenem, hogy a szabályozási oldal is mindezzel együtt fejlődött. A szabályozás mára áttekinthetőbb lett, már érti a szabályozó, hogy mi ez az iparág. Neki is meg kellett tanulnia, hogy mi a különbség egy kötvényekbe, részvényekbe fektető alapkezelő és egy reáliákhoz nagyon közel álló kockázatitőke-alapkezelő között. Ma már képes reagálni ezeknek a csapatoknak az igényeire, és képes ehhez hozzá is tenni a működésével.

Ha az alapok már elértek arra a szintre, hogy nincs szükségük az állami jelenlétre, akkor merre mutat a jövő?

E. E.: Ha makroszintről közelítem meg ezt a kérdést, akkor azt a célt fogalmazom meg, hogy úgy növekedjünk, kockázatitőke-piac tekintetében, mint Izrael. Magyarországnak jelenleg is a legnagyobb erőforrása a szellemi tőke. A kockázatitőke, mint iparág az egyik olyan szektor, ami képes a viszonylag kevés erőforrásból nagy érteket, eredményt előállítani. Ha sok jó kockázatitőke/magántőke-alapkezelő van, úgy privát, mint állami szinten, az nagyon jó hatással van az egész kkv szektorra, középtávon pedig az egész nemzetgazdaságra és így nincs igazán korlátja a növekedésnek. Ez egyszerre célja az állami és a privát oldalnak, továbbra is.

Ha még távolabb megyek, azt látjuk, hogy a világunk soha nem látott lendülettel változik alakul át és újul meg. Klasszikus munkaterületek tűnnek el mesterséges intelligencia vagy a közösségi-gazdaság erősödésével. Magyarország például erős logisztikában, szállítmányozásban. Ha a vezető nélküli autók témakörét nézem, akkor világos, hogy 20 éven belül az egész iparág drámaian át fog alakulni. Vagyis új problémák, kihívások és megoldandó feladatok kerülnek elő és ez szükségképpen hozza magával, hogy rengeteg új startup és olyan kkv születik, akiknek igényük, szükségük lesz a kockázatitőke-finanszírozásra.

Az MNB versenyképességi programja is kitér az állami szerepvállalásra, a javaslat szerint még az eddigieknél is nagyobb szükség lenne a magánbefektetők és az állam együttműködésére. Ön egyetért ezzel?

E. E.: Igen. Azzal feltétlenül, hogy az együttműködés rendkívül fontos. Ennek az iparágnak mindig jó a befelé történő pénz áramlás, főleg akkor, ha ez profi módon van kezelve.

Sok helyen látjuk, hogy állami programok a startup ökoszisztémát célozzák. Nemrég láttam a Pénzügyminisztériumnak egy programját, amely kifejezetten a társadalmilag hasznos (social enterprise)-okat céloz majdnem 10 milliárdos hitelkerettel. Az állam többféle módon igyekszik forrást biztosítani a kisebb vállalkozások számára, és mindez inkább ösztönzi a magántőke aktivitását, mint visszahúzná.

Példaértékűnek tartom azokat a szereplőket, akik teljesen függetlenül az államtól és a magyar intézményi befektetőktől növekednek és fejtik ki a fent említett hatást. Az iEurope és az Oriens például kifejezetten az USA-ból gyűjtöttek tőkét, ami megint csak azt igazolja, hogy az állami tőkebőség nem fogja vissza a külföldi LP-k befektetését, sőt, ezek az amerikai befektetők az óceán túlsó partjáról is meglátták a lehetőséget abban, amit az Oriens vagy az iEurope felmutatott nekik.

Abban is látok áttörést, hogy magyar bejegyzésű alapkezelő által kezelt magyar bejegyzésű alapokba külföldi intézményi befektetők tesznek tőkét. Ez óriási dolog, mert a külföldiek eddig nem fordultak bizalommal a magyar struktúrák felé. Ezen az úton tudott sikereket felmutatni többek között az, az Oxo Ventures, a Day One és az Impact Ventures is. Ez azt is bizonyítja a nemzetközi befektetők felé, hogy szabályozottsági és felügyeleti szempontból valamint piaci szempontból is a hazai pénzügyi infrastruktúra fejlődőképes és eljutott egy távolról is értékelhető biztonsági szintre.

Tőke tehát van. De van-e elég cég erre a sok tőkére?

E. E.: Tőke van, de ezzel együtt, amiben még fejlődhet a szektor, az az okos tőke. A kockázatitőke-befektetések során a céltársaság egy baráti munkaközösségként érkezik az alapkezelőhöz tőkéért, és amikor megkapja a tőkét, akkor egy valódi vállalatként működik már. A céltársaságok szempontjából a tőkebefektetés egy metamorfózis, ahol az a kérdés, hogy van-e elegendő türelme az adott VC-nek ezt a metamorfózist végigasszisztálni, illetve van-e elég kockázatvállaló képessége ahhoz, hogy idejekorán ún. nem pénzügyi támogatást biztosítson egy céltársaságnak ahhoz, hogy végig tudjon menni az úton. Nem azt mondom, hogy minden VC-nek egyfajta akcelerátorként kell működnie, de a kockázatitőke-alapkezelő csapat a működésével szükségszerűen hat a céltársaságra, és ez a folyamat jelenti a metamorfózist. Aki kellő türelemmel, a megfelelő motivációs közeg kialakításával a szükséges hiányzó tudást segít megszerezni egy céltársaságnak, az megtalálja a módját, hogyan fektessen be.

Kezdenek előretörni az olyan új befektetési irányok, amelyek a fenntarthatóságot és a társadalmi felelősségvállalást helyezik előtérbe. Mennyire jellemző irány ez a kockázati- és magántőkepiacon?

E. E.: Azzal, hogy egy személyben vagyok a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elnöke és a Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesületének elnöke, tisztán látom azt, hogy jó pár alapkezelő felismerte, hogy a társadalmi felelősségvállalás egy olyan növekedési terület, ami jelenleg még kék óceán. A társadalmi vállalkozások ökoszisztémája ugyanakkor sehol nem tart. Magyarországon nincs elég befektetésre alkalmas társadalmi vállalkozás. Pláne nincs annyi, amennyiből meríteni lehetne különböző fókuszú társadalmi hasznosságú kockázatitőke-alapoknak.

Az viszont látszik, hogy az egyetemista generáció körében figyelemre méltó a népszerűsége ennek a megközelítésnek, hiszen ennél a befektetési módszertannál egyszerre ér le a befektető és a céltársaság pénzügyi és társadalmi hasznot. Sok kutatás mutatja, hogy purpose for jobot, purpose for life-ot keresnek az egyetemisták ma. Nem egy nagy gépezet kis fogaskerekei szeretnének lenni vagy egy másokat kizsákmányoló vállalkozás vezetői. Ennek az igénynek nagyon jó terepe a társadalmi hasznosságú vállalkozások ökoszisztémája. Ez ma trendi, és nagyon egybevág a közjó érdekét szem előtt tartó szándékokkal.

Akkor miért nem foglalkozik mindenki ezzel?

E. E.: Mert a társadalmi hasznosságot nem lehet egységesen mérni. Minden egyes alapkezelőnek saját mérési módszertana van a saját projektjeire, amit céltársaságonként meghatározott KPI-okra épít fel. Ezeket nem lehet úgy összehasonlítani, mint ahogy két mérlegeredmény-kimutatást. Tehát nagyon nehéz ma egzakt módon szemlélni és LP oldalról díjazni a versenyt az egyes alapkezelői csapatok között.

Ahogy korábban utalt rá, rengeteg új technológia és megoldás jelenik meg a piacon, egyre nagyobb hangsúly helyeződik az automatizációra és robotizációra. Mindez befolyásolja-e, és ha igen, milyen oldalról a kockázati- és magántőkés cégek működését, gondolkodását, befektetéseit?

E. E.: Mindenkinek megvan a speciális ízlése, befektetési fókuszterülete. Van, aki az egyedi technológiai megoldásokat kifejezetten keresi, ráállt mondjuk az űripari befektetésekre, vagy éppen a pénzügytechnológiai újdonságokat gyűjti egy alapba. Más meg úgy gondolja, hogy jó neki a klasszikus területen. Mindenkinek a kockázatvállaló képessége és a kitűnni akarása határozza meg, mennyire akar és tud új területekre bemerészkedni.

Hogy látja, mennyire versenyképesek a magyar startupok termékei külföldön?

E. E.: Én több sikersztorit is látok, a magyar mérnöki tudás és értékesítő képesség megállja a helyét külföldön. A növekedésnek van egy pontja, amin nagyon nehéz átlépni, és ebben rengeteget kell még fejlődnie a magyar vállalati kultúrának. De ennek szükségszerűen jönnie kell. Kellő számú cégből előbb-utóbb ki fog esni több LogMeIn, Prezi, Commsignia, Trezorit. Ez egy tanulási folyamat, ami pénzbe kerül és amit a kockázatitőke-alapkezelők fizetnek meg. Ebben a tekintetben fontos, hogy a magyarországi kockázatitőke társaságok minél szélesebb merítésből válogassanak, fektessenek be az országhatáron kívül is. Jó közös cél lenne a HVCA tagok számára, ha el lehetne érni, hogy 10 éven belül legyen legalább egy „unikornisunk”. Persze én azzal is boldog leszek, ha az elmúlt 10 év növekedési számait tovább tudjuk vinni és elérjük azt az állapotot, hogy legalább annyi befektetése lesz magyar VC-knek országhatáron kívül is, a hazai befektetések felett mint itthon volt az elmúlt 10 évben. Emellett, növekvő hazai privát és állami befektetői kedv mellett legalább annyi külföldi LP tesz majd pénzt a magyar kockázati- és magántőkealapokba, ami legalább másfélszerezi a kezelt vagyont.