Az első félévben példátlanul nagyot esett a szén energiatermelésben betöltött szerepe az Európai Unióban. A folyamatot a szén-dioxid-kibocsátás költségeinek emelkedése, valamint a megújuló energia technológiák áresése és terjedése hajtja, de a földgáz árának csökkenése is hozzájárult. Az EU nyugati és keleti fele között azonban alapvető törés figyelhető meg e tekintetben is, ezért míg Nyugat-Európa valószínűleg már jóval 2030 előtt szénmentessé válhat, addig Szlovákia kivételével a kelet-európai országok még a kivezetés lehetséges céldátumát sem jelölték ki.

Nagyot zuhant a szén Európai Unió energiatermelésben betöltött részaránya 2019 első félévében, a szénalapú termelés súlya 19 százalékkal maradt el 2018 hasonló időszakától. Ez arra utalhat, hogy az EU-ban elkezdődhetett a szén kivezetésének utolsó szakasza. A kieső szénalapú termelés fele helyébe a nap- és szélenergia lépett, míg a másik felet földgáztüzelésű erőművekkel pótolták. Ami az éghajlatvédelem szempontjából a legfontosabb: amennyiben a trend az év hátralevő részében is folytatódik, akkor önmagában ennek köszönhetően 65 millió tonnával, 1,5 százalékkal csökkenhet az EU szén-dioxid-kibocsátása 2019-ben az előző évhez képest.

Az elmúlt évek már így is jelentős visszaesést hoztak a szén számára, a szénből megvalósuló hő- és villamosenergia-termelés 2012 és 2018 között 30 százalékkal zuhant. Ezzel együtt az EU összesített üvegházgáz-kibocsátásának mintegy 12 százaléka még mindig a szénhez kötődik.

A 2019-es nagy esés többnyire a nyugat-európai országokban valósult meg, míg Kelet-Európában jóval szerényebb mértékben csökkent a szén szerepe. A nyugat-európai EU-tagországokban 22 (Németország) és 79 százalék (Írország) közötti mértékben esett a szénalapú termelés, míg abszolút értelemben messze Németország abszolválta a legnagyobb csökkentést. Mint az a Sandbag a nagyjából A 2019-es nagy szén-összeomlásként fordítható címmel kiadott jelentéséből kiderül, ennek egyik fő oka az, hogy utóbbi országok jelentősen kisebb nap- és szélenergia-termelő kapacitásokkal rendelkeznek a nyugati államokhoz képest, ami nyilvánvalóan korlátozza a kieső széntermelés helyettesítési lehetőségeit is.

Magyarországon 6 százalékkal esett a szénalapú energiatermelés, ami meghaladja a cseh (-4%) adatot, megegyezik a lengyellel, ugyanakkor elmarad a szlovák (-11%) és a román (-13%) értéktől. Ausztriában (+2%), Szlovéniában (+7%) és Bulgáriában (+8%) még nőtt is a szén súlya a termelésben.

A példátlan visszaesést a nap- és szélenergia terjedése, valamint a szén-dioxid-kibocsátás árának emelkedése idézte elő, amelyek együttesen gyakorlatilag megsemmisítették a szénalapú termelés jövedelmezőségét. Amennyiben ez a trend folytatódik, akkor Nyugat-Európa jóval 2030 előtt szénmentessé válhat. A kelet-európai országoknak, különösen a széntől jelentősen függő olyan államoknak, mint Lengyelország, Görögország vagy Románia, nagy lépéseket kell tenniük a szél- és napenergia-termelő egységek telepítésének felgyorsítása érdekében, hogy hasonló ütemben vezethessék ki a szenet – fogalmazott a CleanTechnicának Phil MacDonald, a Sandbag ügyvezető igazgatója.

A szén-dioxid-kibocsátás fizetőssé tétele alapvetően kétféle formában valósul meg Európában: a számos országban bevezetett szénadó, valamint a kibocsátás-kereskedelmi rendszer alkalmazásával, amelyben a kibocsátók engedélyek vásárlásával szereznek jogosultságot a kibocsátásra (EU ETS).

A legnagyobb mértékben azon országokban esett vissza a szénalapú termelés, amelyek a legnagyobb nap- és szélenergia-termelő kapacitásokat telepítették. Márpedig az Európai Unióban 2018-ban telepített új nap- és szélerőművek 95 százaléka Nyugat-Európában épült meg. A kelet-európai országok tehát jóval szerényebb haladást értek el a szén kivezetésében, különösen a lignitet égető államok. A 2018 folyamán az EU-ban összesen telepített 17 000 MW nap- és szélerőmű kapacitásból Lengyelország, Csehország, Bulgária és Románia mindösszesen 73 megawattot installált, így Magyarország a maga közel 400 megawattos új fotovoltaikus kapacitásával ilyen tekintetben kiemelkedik a régióból – igaz, új szélerőmű Magyarországon sem épült az elmúlt nyolc évben.

Ami a szenet kiszorító megújuló energia termelő kapacitásokat illeti, 2019 első félévében a nap- és szélerőművek villamosenergia-termelése 32 terawattórával bővült az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest. Ez a mértékű bővülés nem igazán számít meglepetésnek, és minimálisan alakul a 2010-es évek átlaga felett. A növekmény négyötödét a szélenergia szállította. Az egyéb megújulókat tekintve a biomassza alapú termelés stagnált.

A kieső szénalapú termelés felét kiváltó földgáz leginkább Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban tört előre. A gáz térnyerésére azonban inkább rövid távú jelenségként lehet tekinteni a Sandbag szerint, miután 2018-ban az EU-ban mindössze egyetlen új gáztüzelésű erőművet adtak át (Lengyelországban). Tavaly egyébként még viszonylag magas gázárak és alacsony szénárak uralkodtak, az év végén azonban jelentős változás állt be, amikor is a gázárak lefelé, a szénárak viszont felfelé indultak.

A fentiek hatására a feketeszén- és lignittüzelésű erőművek nyereségessége a mélybe zuhant 2019 első félévében, üzemeltetésük gazdaságossága drámai mértékben romlott. A ligniterőműveknek jelentős fix költségei vannak, amelyekhez az ezeket kiszolgáló bányák is érdemben járulnak hozzá. Ezért a Sandbag becslése szerint az EU-ban működő ligniterőművek elsőprő többsége valószínűleg még saját működési költségeit sem tudta kitermelni az időszak során, ami korábban nemigen fordult elő. Magyarországon két év alatt 43 euróról előbb 30, majd 18 euróra zuhant a lignitalapú termelés árrése (/MWh).

Az Európai Bizottság szerint a szén-dioxid-kibocsátás és a légszennyezés csökkentésének erősödő szándéka, valamint a termelő egységek elöregedése miatt a ma az unióban működő szén-, illetve lignittüzelésű erőművek kétharmadát le kell majd állítani 2030-ig. Bár az elmúlt években számos EU-tagország jelölt ki konkrét céldátumot a szénerőművek leállítására, 2018-ban mindössze az erőművek 3 százalékát zárták be. A magyar kormány részéről korábban 2030-as nem hivatalos szénkivezetési céldátum hangzott el. Más térségi országokhoz – Lengyelországhoz, Csehországhoz, Bulgáriához – képest a magyar energiamixben a fekete és barna szén/lignit súlya ugyan kisebb, de utóbbi így is jelentős, mintegy 10 százalékos arányt tölt be a fogyasztásban, elsősorban a Mátrai Erőműnek köszönhetően.

A szén 2019-es összeomlása tehát nagyrészt piaci hatásokra következett be. Bár ezen hatások, illetve az ezeket lehetővé tevő folyamatok elindításában a politikának is jelentős szerepe volt, a szén gyors visszaszorulása valószínűleg csak további erőteljes politikai intézkedésekkel lenne fenntartható a Sandbag szerint. Ilyen lépés lehet a légszennyezésre vonatkozó előírások szigorítása, a kibocsátás árának emelése például szénadó bevezetésével, vagy a szénalapú termelés minden támogatási formájának elutasítása. Mindemellett a kormányoknak nem csupán a nap- és szélenergia terjedését kellene tovább ösztönözniük – a várható fogyasztásnövekedésre tekintettel lehetőleg kettőzött sebességgel -, de az energiatároló technológiákba történő beruházásokat és egyebek mellett a határkeresztező interkonnektorok fejlesztését is.

A jelentés teljes terjedelemben angol nyelven innen tölthető le.